Jó hecc ellopni egy szobrot, gratulálok. Bár még nem lehet tudni, hogy kik voltak az elkövetők, és a lopás célja sem gyanítható teljes bizonyossággal, van egy sejtésem, hogy ez nem az anyagiak miatt történt. Diákcsíny, a lázadó ifjúság részeges szombatesti kalandja. Inkább.

Szóval hogyan is néz ki az esztergomi belváros egy hétvégén este sötétedés után? Üres Széchenyi tér néhol eldobált és törött sörösüvegekkel, a bódérengeteg közepette tizenévesek futkorásznak üvöltözve, a szökőkútnál fiatalok hánynak az elfogyasztott alkoholtól; hiszen Esztergomban csak néhanapján kérik el a személyiket a szórakozóhelyeken, nálunk ez nem divat, jó hát valamiből csak meg kell élni, na.

Menjünk beljebb. Fürdő Szálló előtt felhúzott paraván büszkén hirdeti, hogy igenis Esztergom a gyermekek városa, na persze, minap tizenéveseket láttam ott, ahogy egymást segítik hánytatni, ők is hozzájárultak a gyönyörű képzőművészeti alkotás színesítéséhez. A szebb napokat megélt szálló másik oldala pedig a nyilvános illemhely a városban, természetesen ingyen; ez elmondható egyébként az egész megalomániás tervek miatt lebarmolt Zöldház hátsó részéről is. Mellesleg ez is egy közösségi hely volt, amit tönkre vágtak.

Rendőr egy szál sem, ellenőrzések nincsenek a szórakozóhelyeken; de éjjeli kettőkor is köröz a rendőrautó a főúton. Igen a főúton, mintha Esztergom egy alföldi egyutcás falu lenne. A „kádárkolbászos” uraktól ennyire telik. Szépen állunk.

Másrészről meg amúgy is Esztergom soha nem volt egy gyermekbarát város; attól nem lesz az, hogy van babakötvény meg cafat 5000 Forintos iskolakezdési hozzájárulás, ha közben nem támogatja a közösségi életet, a sportot illetve megöl, vagy inkább rituálisan kivégez holmi önös érdekek miatt jól működő diákközösségeket, mint a Szent István Gimnáziumot. Vagy említhetném a kézilabda megszűnését a városban.

Közösségi terek meg nem is igazán vannak. A Széchenyi tér úgy egy elhibázott konstrukció, ahogy van; esetleg lehetett volna kicsit zöldebben, parkosítva megoldani a tér berendezését a bódélabirintus helyett. Játszóterek vannak, szépek. A kisgyerekeknek nagyon jók. A fiataloknak sportpályák? Semmi.

Így szocializálódunk itt Esztergomban, senki ne lepődjön meg, ha ilyenek történnek. Vagyis de, csak akkor először számoljunk el azzal, hogy miért alakulnak így a dolgok. Nem jó fiatalnak lenni Esztergomban, kicsit meghalt a város, mert nem törődtek vele; csak nagy terveket szőttek, élményfürdőt álmodtak, közben meg nem kérdeztek senkit, hogy hé’ esztergomi, te mégis mit akarsz, milyen városban akarsz élni?

Én nem egy ilyen helyen akartam élni, nem a félig megépült szállodák, elkezdett buszpályaudvarok, lerombolt épületekkel zsúfolt belváros Esztergoma az én otthonom, mert ezt csak néhányan gondolták így.

Az én Esztergomom a Szent István Gimnázium (vagy akármelyik más nagyhírű intézmény), a Bazilika fémjelezte, közösségi-kulturálisan aktív város, ahol talán nem lopnak szobrokat, mert megtanították lakóinak tisztelni a közösség javára emelt dolgokat.

De ez a hely nem létezik.