Meggyes Tamás együttműködést ígért, vagyis jobban mondva együttműködésre szólította fel a képviselő testületet a május 24-i testületi ülésen. Mint mondta: „a következő hetekben a tevékenységünknek csak akkor lehet bármilyen értelme, ha az ajtóban letesszük pártfelszerelésünket és keleti módra, mezítláb bejövünk ide [ülésterem], egyforma emberként".

(Kirohanás háttere: az állam az átvett esztergomi intézmények finanszírozására további 1.1 milliárdos elvonással sújtotta a várost. Augusztusra pedig már 900 milliós hiánnyal számol az önkormányzat.)

A keleti hagyományban a mezítlábas jelenlét a tisztelet, az alázat jelképe; nagyon szép gondolat ennek az átvétele a nyugati kultúrkör berkeibe. Viszont nem értem, hogy miért kell ilyen szakrális dimenzióba terelni az együttműködés alaptételét, meg urambocsá’ miért kell már megint erről eregetni a szóvirágokat, amikor itt van a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, amelyik napnál világosabban fogalmaz; 2010 óta, a megvalósult fülkeforradalom után nincs értelme egymással vitáznunk.

Nyugodtan tessék bemenni majd az ülésre mezítláb, meg egyformán, csak nehogy a lábbűztől átitatott levegőt megérezve kifussanak a teremből a kedves képviselők; mert biztos vagyok benne, hogy először is egymás lábát fogják szaglászni, hogy kié a legbüdösebb, kibe lehet a legkönnyebben belekötni; s kié a legorrfacsaróbb szagú lesz, annak irgalmatlanul nekiesnek majd, sőt még az is megtörténhet, hogy kivonulnak a teremből az elviselhetetlen illatoktól, amiket saját maguk okoztak.

Esztergomban így működik a NENYI (Nemzeti együttműködés Nyilatkozat).

Úgy gondolom, volt alkalom, hogy legyen érdemi együttműködés, talán az elején. De nehezen hiszem el lassan két év távlatából, tapasztalatokkal, hogy ennek volt reális esélye akármikor is. Viszont a kezdetén még akkor is szebben hangzott volna a valódi, a tettekben megnyilvánuló együttműködés felajánlása; hiszen Bulgakov óta tudjuk, hogy nincs elsőrendűen friss és másodlagos frissességű tokhal együttműködés, mert ilyenkor az egyik már büdös. Átitatódott az előző időszak csatározásival; egy személyeskedésektől terhes, lövészárkokkal szabdalt átláthatatlan folyam, amelynek soha nem lesz vége…

Vegyük ezt most akkor komolyan? Ne, nem hiszem, hogy kéne.