Ajánlás:

Bejó Gábor virtuális unszolására, illetve a Parlamentben történő eszkalálódó szimbolikus politikai ankét hatására (ti. Tiszaeszlár évfordulója). Előlegben még annyit, hogy én mindenki józan belátására bízom, hogy mit gondol, miért nem ő lett ismét az igazgató. Tények viszont vannak, azaz megváltozott körülmények; egyszerűen más a háttér, nem a városi képviselő testület választott igazgatót, hanem egy külső szerv... Így kevésbé tudtak közrejátszani a személyes benyomások, az érzelmekkel túlzsúfolt véleményezések. Szerintem az egykori győztes és most vesztes pályázat az egybevetés után szinte ugyanaz... Csupán a körülmények változtak meg, csak ismételni tudom magam...

Kurnász László 2008-ban a Szent István Gimnázium igazgatói posztjára beadott győztes pályázatára érkezett értékelésekből:

Osztályfőnöki Munkaközösség

„Kurnász László pályázatát megismerve azt gondoljuk, hogy az abból sugárzó, időnként túlzónak tűnő magabiztosság és bátorság a jelölt alapvető tapasztalatlanságából fakad. Visszatetszést keltő az a kijelentése ,hogy nyolc éves - nem gimnáziumi - tanári gyakorlata alapján, vezetői gyakorlat nélkül, megkérdőjelezhetetlenül alkalmasnak tartja magát a Szent István Gimnázium vezetésére. A pályázatból hiányoljuk a helyzetelemzést és az erre épülő konkrét vezetői programot, céljai általánosak, felszínesek. Az iskola bemutatásából úgy tűnik, mintha az iskola csak az épületet jelentené és nem egy egységes nevelési és oktatási elvek alapján működő intézményt.”

Természettudományok Munkaközössége

„Kurnász László pályázata nem tartalmazza az iskolában folyó nevelő-oktató munka részletes helyzetelemzését. Az iskola bemutatása fejezet az épületet mutatja be, nem az intézmény eddigi eredményeit taglalja. Ezen hiányosság nem magyarázható külsős pályázó mivoltával, hiszen az itt folyó munkát elemző adatok mindenki számára elérhetők. „

A mostani vesztes pályázat elemzése (esetleges hasonlóságokra érdemes figyelni):

Nem tér ki a pályázatban eredményekről, a tanárok és diákok kiemelkedő teljesítményéről, esetleg a tanulók versenyeken elért sikereiről, amelyek valóban mutatnák az elit jelleget.

Szóval, valahogy továbbra sem áll össze a fejemben egy kép arról a kifejezésről, hogy elit iskola, sőt az egész pályázatnak olyan szaga van, mintha egyik délután egy kávé mellett írták volna meg néhány óra leforgása alatt.

A hétköznapi közbeszédből olykor még kihallatszik a Szent István Gimnázium neve, de már tompuló éllel; kevésbé a politikai hangulat egyik mellékvágányaként szerepel. Ennek az írásnak sem az a célja, hogy újra politikai zöngét kapjon az iskola-összevonás, inkább egyfajta szubjektív reflektálás a továbbgördülő iskolai életre; aktuálisan Kurnász László pályázatára kitérve. Személy szerint prioritásként pedig az a kérdés foglalkoztat, vajon mit jelent az a kifejezés, hogy elit iskola.

Kurnász László elbeszélése meglehetősen pozitív képet fest; perspektíváját a realitások és a tervezetek szövevényes hálózata veszi körül. Általában melegséggel beszél a munkájáról, hiszen számára a tanári lét, ahogy ezt írásából is kiolvashatjuk, egy gyerekközpontú, kétoldali viszonyrendszerű és vaskosan empátiát igénylő nevelői szakma.

Megtudjuk, hogy tizenkét éve dolgozik már a pályán, ez idő alatt sokat tapasztalt, sok értéket adott át a diákoknak, és igyekezett mindig segíteni nekik. Munkája során mindig megértéssel viszonyult a diákönkormányzat tevékenységhez, eközben lehetőségeihez képest próbálta kéréseiket is figyelembe venni. Mint leírja, nála elsődleges szempontként mindig a gyermek érdeke merül fel. Ezzel egybevágóan az iskola szerepét abban jelöli meg, hogy a diákok a lehető legjobb és legeredményesebb felkészülést kaphassák.

Leírja, hogy munkája során mindhárom iskolatípusban megfordult eddig (ti. általános iskola, gimnázium és szakközépiskola), és a jelenlegi iskolai kereteket is már másfél éve működteti, ezért a tapasztalati előny mindenképpen az ő oldalán van.

Ennél a pontnál kezdtem megérteni, hogy a pályázat további részeiben miről fogok olvasni; Kurnász úrnak érveket kell gyűjtenie, illetve megvalósult eredményeket felmutatnia a választóbizottságnak. Ebből kifolyólag viszont – feltételeztem – adós marad a súlyosabb hiányosságok ismertetésével, hiszen ezt csak úgy prezentálhatná, mint saját hibáinak, elmaradásainak egyvelegét; teszem azt az iskola létrejöttének suta körülményeit. Azonban azt is látnunk kell, hogy a felejtés és bizonyos dolgok elhallgatása is egy narratíva fontos aspektusai közé tartoznak; viszont annál többet elárulhatnak létrehozójáról.

Helyzetelemzéssel folytatódik a munka, ahol felsorolja az igazgató az apróbb hiányosságokat, és bemutatja a működése során elért eredményeket.

Utóbbiakat érdemes felsorolni, hiszen fontos mutatói az elmúlt két év igazgatói tevékenységének. Kiemeli az eredmények között a gimnázium átköltöztetését a főépületbe, bár megjegyzem, hogy ez az akkori fenntartótól függött (ezt már Kurnász úr 2008-as pályázata alkalmával a DÖK is megemlítette), illetve az összes középiskolai osztály elhelyezését a főépületbe; a balatonszepezdi tábor fejlesztésének beindítását; a kötelező iskolai dokumentumok elkészítését, és továbbfejlesztését; iskolai hagyományok kialakítását, és folytatását; bekapcsolódást a város mindennapi kulturális életébe; az új iskola szimbólumainak megteremtését és az általános iskolában ismét két első osztály indítását.

Írásának következő nagyobb egysége a közösséggel foglalkozik, szól a technikai személyzet, a tanári kar, diákság és a szülők szerepéről is. A rész elolvasás után egy meglehetősen pozitív képet kapunk a közösség tagjairól; hiszen mindenki hozzáteszi a maga részét a zökkenőmentesen folyó munkához. A technikai személyzet biztosítja a mindennapi élet gördülékenységét. A tanári kart összevonták, így vannak áttanító tanárok is, de a térbeli eltolódást a rugalmas órarenddel és a pozitív pedagógusi hozzáállással sikerült korrigálni; a pedagógusok nagyrészt összeszoktak, az új kollégák beilleszkedése sikeres volt. A tanév végén már közös ünnepi ebédet is tartottak, ahová a volt tanárokat is meghívták.

A szülők szerepével kapcsolatban fontosnak tartja, hogy véleményezzenek, legyenek aktív szereplői az intézmény életének; egyúttal a cél egy család-, és gyermekbarát iskolai közeg kialakítása, amihez szükség van olyan alkalmakra, mikor a szülők találkozhatnak az iskolával.

A közösség legnagyobb összetevője a diákság, de róluk csak kevés információt kaphatunk a tanár úr értekezéséből (csupán az elhelyezésükről ír néhány gondolatot). Ez azért is meglepő, mivel éppen a gyerekek fontosságát emelte ki a munkája elején. Szóval hol rejtőzködik a diákok közössége? Esetleg ki kell találni újra? Hiszen az szinte biztosra vehető, hogy minden iskolában egyenként még létezett egy összegyúrt közösség. E szempontból fontos eszköz lenne egy iskolaújság és rádió elindítása, ahogy ezt az igazgató úr is megemlíti. Az utóbbi időben többször is próbálkozott ezek valóra váltásával, de megakadtak a kezdeményezései; méghozzá a „megfelelően elkötelezett tanári kar” hiánya miatt, ahogy írja.

Esetleg ezen a helyen az előzményekről is lehetett volna pár szót ejteni; például, hogy a Szent Istvánnak volt mindkét médiumból, de valamilyen oknál fogva megszűntek. Az iskolaújságnak pedig még internetes változata is létezett, ami a mai napig elérhető a korábbi szerkesztők akaratából, akik mementóként hagyták azt az utókorra.

A jövő szempontjából nagyon értékesnek tartja, hogy az iskolának legyen egy megállapított profilja, mely elsősorban alkalmas, hogy a diákokat az iskola felé irányítsa; hiszen elmondása szerint érdemes ide jelentkezni. Ehhez pedig legmegfelelőbb, hogy jól hasznosítható tudással vértezze fel az ide járó gyerekeket; olyan ismereti anyagot és felhasználható tudást nyújtson számukra, mellyel könnyen és gyorsan el tudnak majd helyezkedni, vagyis a keresleti mezőt preferálja. A pályázat elolvasása után erről is egy koherens képet kaphatunk (természettudományok előnyben részesítése, legkeresettebb, legjobban megfizetett lehetőségekre esély, Richter támogatás- munkaerőpiac kívánalmainak megfelelő, de erőteljes humán műveltséggel párosulva). Ez a rész a legkidolgozottabb, szerintem érdemes elolvasni. A felvázolt irányok pragmatikus koncepcióra vallanak.

A pályázat végszava:

„Mindezen célok eléréséhez szeretném megnyerni a Szülői Szervezetet és a Diákönkormányzatot is. Ezen lehetőségek csak irányok, amerre elmozdulni lehet. Ha az iskolai közösség partner ebben, akkor közösen meg tudjuk valósítani ezeket, vagy más elképzeléseket. Sajnos, egy nagy probléma is felmerül: ez jelentős többletmunkát igényel a tanári kartól és alkalmazotti közösségtől egyaránt. Ezt sokan nem szívesen vállalják föl.”

Számomra a befejezés kicsit disszonáns; az olvasottak alapján azt hittem, hogy már megvalósult egy erőteljesebb együttműködés a közösség tagjai között, de az utolsó gondolat inkább csak ennek óhaját fogalmazza meg. Összességében az állapítható meg, hogy morzsákat kapunk egy iskola életéből; a tanár úr megemlít dolgokat, majd újabb bekezdést indít el, anélkül, hogy mélyebben kifejtené az elindított szálat; ezalól kivétel az iskola (szak)képzési távlatainak ismertetése, melyről bővebben ír. Ezenkívül nem elég árnyalt a kép, nincsen szó a középiskola szerepéről az intézményi egyvelegben. Úgy tűnik, mintha a gimnáziumi rész sorvadásnak indult volna, és nem is lenne igény a feltámasztására (csak egy osztály indult).

Nem tér ki a pályázatban eredményekről, a tanárok és diákok kiemelkedő teljesítményéről, esetleg a tanulók versenyeken elért sikereiről, amelyek valóban mutatnák az elit jelleget.

Szóval, valahogy továbbra sem áll össze a fejemben egy kép arról a kifejezésről, hogy elit iskola, sőt az egész pályázatnak olyan szaga van, mintha egyik délután egy kávé mellett írták volna meg néhány óra leforgása alatt.