Létező közösség

Poppycock

Reifikáljuk a várost, ahol a kontraszelekció virulens példányai vívják otromba szócsatáikat hétről-hétre. Est. 2012

2012.10.19. 16:25 wSzabolcs

Esztergomnak buknia kellett, hogy kielégülten vergődjön

Tulajdonképpen saját magunk áldozatai lettünk, mi akartuk, hogy történjen változás a helyi politikában, hogy Meggyes és generációs galerije bukjon el, de nem ám akárhogyan, csendesen, egy időre háttérbe szorulva, hanem essen pofára gyorsan és a földön botorkálva sokáig szenvedjen az évek alatt elkövetett bűnei és hibái miatt. Valamiféle expressz gyorsaságú cezúrát óhajtottunk, amely a régit tökéletesen elválasztja az újtól, amely a nagyközönség előtt felfedi végre Meggyes bűneit.

Nos, ezért kellett az adósságrendezés is.


tétényi.png

Megtörtént.

Az természetesen megint egy másik felvetés, hogy a régi polgi bukásának stációi mind olyan ügyek voltak, amelyek egy kis önkorrekcióval és némi szelíd önmérsékletet tanúsítva elkerülhetők lettek volna, mert az ilyen-olyan pénzügyi spekulációk és machinációk ugyan nem érdeklik a népet, viszont a szimbólumok kapargálása, mint például a Szent István Gimnázium bedöntése, már annál inkább. Csakhogy éppen nem volt olyan menedzser a környéken, aki jóféle tanácsokkal szolgált volna Esztergom első számú Tamásának. Aki korábban intette őt, annak ő dölyfösen beintett, aztán nem maradt senki, csak azok, akik ugyanolyanok voltak, mint ő.

Sokuk manapság is ott ül a testületiben Meggyessel egyetemben, ugyanis és ez szabad szemmel is egészen jól látható, nem kell hozzá komoly lényeglátónak lenni, a régi rend csupán súlyt vesztett, nem dölt meg egészen. A népszavazás is ezen logika szerint volt sikeres, hiszen akik anno fordulatot akartak, azok most is a változás pártján álltak, akik viszont nem, azok inkább el sem mentek, hiszen Kálmán is ezt tanácsolta nekik.
Erre nagyon emlékszünk és büszkék is vagyunk Sándor apóra, kevesen mernek ilyen kijelentésekkel a nyilvánosság elé lépni. Viszont a közfelháborodás hiánya már annál inkább elgondolkodtató.

Egyszerűen nem is értem: ezek egy rothadó városi közélet szimptómái vagy előidézői lehetnek?

Manapság már október van, a falevelek is dühösen hullanak a Kis-Duna parton. Bőszen közeledik a hideg, Esztergom pénze pedig elfogyott. Talán az adósságrendezés miatt? Tán'.

Lehetséges, de akkor engedtessenek meg egy kérdést ehhez pluszban: mire ment el az a rengeteg pénz az előző időszakban? Csupa befuccsolt vállalkozásra, milliárdok ömlöttek sikeresre és jövedelmezőre tervezett konstrukciókba, amelyek mögött nem volt valós háttér, mint az utólag kiderült. Jól példázza és szimbolizálja ezt az egész megalomániát az elképzelt Mesepark ötlete is, amelyet pár tíz év múlva majd jó lesz persze mutogatni a gyerkőceinknek, hogy látjátok ilyen polgármestere is volt egykor Esztergomnak, aki ekkorát mert álmodni. Ezekről nem kellene véleményt mondania a jobboldali gyökereknek is?

Aztán itt vannak a magasan szofisztikált és elgondolkodtató válaszok más esztergomi tagságoktól: a Fidelitas a zebrákkal meg a nagyobbnál-nagyobb kátyúkkal van elfoglalva a saját maga uralta és oly bensőséges blogoszférájában, az MSZP pedig a "mondjon le a díszpolgárságról Orbán Viktor" szöveggel kürtöli széltében-hosszában az étert.

A Jobbik azért néha még bökdösődik egy keveset a maga egzakt módján, de ezt ti is láthatjátok. Na igen, és az LMP? Ha netán kérdeznétek. Nos, ők momentán nem léteznek, vagy csak egyszerűen túlgondoljuk a kapcsolatukat a világgal, hiszen ők épp a csend fegyverével protestálnak.

Össz-vissz ennyi. Zsibbasztó a helyzet, mint jelen írásom. A hídemberek, s velük az obligát párbeszédek, a racionális érvelések és a jól megfogalmazott válaszok egy közösen járható út felépítésére csak nem jönnek.

Nem is fognak, Szent István gimnázium sincs, de legalább vergődéseink közepette is néha kicsit kielégülhetünk, ha a bukott polgármesterre gondolunk. Viszont ebben a bukásban olykor saját arcunkat is láthatjuk visszatükröződni, hiszen az ő sorsa egyúttal kicsit a mi sorsunk is.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz népszavazás esztergom meggyes konszenzus tétényi lmp szentistván Orbán Viktor Kálmán Sándor Csőd


A bejegyzés trackback címe:

https://egomilabor.blog.hu/api/trackback/id/tr294858339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása