Az MSZP fáklyás demonstrációt szervezett pénteken a Parlamenthez Károlyi Mihály szobrának elszállítása miatt. Mindenkor aktuális és a múlthoz való viszonyulás szempontjából fontos téma ugyanis, hogy ki marad benn egy nemzet panteonjában, illetve ki kerül ezen kívülre. Deák Ferenctől kezdve a múlt kiemelkedő alakjainak megítélésében a konszenzus sok helyütt foszlani kezd. Károlyi Mihály alakját is a kollektív emlékezet megosztó irányzata lengi körül. Ez az értelmezési mezeje a szocialisták pénteki akciójának, viszont az időpont kiválasztása, elsősorban Schmitt Pál plágiumügye miatt, nem eredményezte az elvárt reakciókat, a politikával foglalkozó szcéna is elsiklott az esemény mellett. Viszont jól szemlélteti a baloldali párt alternatív megoldási kísérleteit; mondhatnám úgy is, hogy időzavarban szenvedő szemléletét.   

Ennek bemutatására jó példát kínál a március 15-i Esztergomba kihelyezett megemlékező aktusuk, amelyet a megszokott aktuálpolitikai töltetek uraltak, így érthető és természetes módon keveredett bele az esztergomi helyzet is a beszédekbe. Hiszen, ahogy azt az emlékezésen Horváth Csaba is elmondta, Esztergom a Fidesz kísérleti laboratóriuma, ahol tesztelik, hogy meddig lehet elmenni az önkormányzatiság lebontásában. Március 30-án tartott fáklyás felvonulásukon pedig többek között azt vetették a kormánypártok elé, hogy Károlyi szobrának elszállításával a kormány "a köztársasági eszme jelképét, Magyarország jelenlegi államformáját támadtak meg a hatalom fedezékéből".

Céljuk mindkét esetben a jelenlegi kormánypárt - szerintük- antidemokratikus, tekintélyelvű rendszer kiépítését szorgalmazó intézkedés-kísérleteinek tudatosítása volt a közvéleménnyel.

Leginkább az időzítéssel van a legnagyobb probléma a szocialistáknál és nem az általuk felvállalt ügyek fontosságával. Nem a szabadságharc ünnepe a legmegfelelőbb  időpont, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az esztergomi ügyekre, mivel ekkor a tekintetek a fővárosra terelődnek. Károlyi szobrának esetében pedig épp azt az időszakot választották, mikor a Parlament és környezete helyett a fürkésző, politika és közélet iránt érdeklődő szemek a Sándor - palotában zajló eseményekre koncentráltak. 

Némi túlzás, de azért a hétvégi népszavazás, az előtte folyó propaganda, illetve az utána elkezdődő melankólia sokakat megihletett, hogy állatos hasonlatokban fogalmazzák meg véleményüket. Ezek szerint vannak közöttünk birkák, élnek errefelé majmok és a város önmagában egy állatorvosi ló. Nem rossz, lassan tényleg olyan, mintha egy kísérleti farmon élnék itt Esztergomban. Viszont az a több mint 8000 szavazat azt mutatja, hogy aktivizálhatóak az emberek; ha még annyira rossz is a kommunikáció. Próbálkozunk.

Miről is szól az a lassan fogalommá rögzülő kifejezés, hogy Esztergom olyan, mint egy laboratórium? Többféle választ is kaphatunk rá; illetve több oldalról közelíthető meg a kifejezés tartalmi része. Lánczos Vera a Galamus-csoport honlapján úgy fogalmaz, hogy Esztergom kapcsán, az ott történő politika, társadalmi csatározásokat elemezve tanulmányozhatóvá válik, hogy reagál a választópolgár, ha ráébred, hogy akaratát semmibe veszik.

A L’Humanité francia orgánum pedig azt írja, hogy Esztergomban derül fény arra, hogy mennyit bír el a magyar társadalom.

Március 15-i esztergomi kihelyezett MSZP megemlékezésen Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője pedig úgy fogalmazott, hogy a királyváros egy kísérleti helyszín a Fidesznek arra, hogy megtudhassa, meddig mehetnek el az önkormányzatiság lebontásában.

Összefésülve a megközelítéseket olyasmi olvasatot kaphatunk, hogy Esztergom Magyarországon belül az a hely, ahol a felfokozott politikai hangulat (fülkeforradalom után) nem tud elcsitulni, mivel a győztes és a vesztes egyenlő súllyal van jelen a városi közéletben az önkormányzati választások óta; ezáltal megfigyelhető az a szituáció, hogy mi történik, ha egy helyen nem a kétharmados kormánypárt tartja kezében a vezetést. Hogyan reagál erre a két oldal, illetve a választópolgárok; egyáltalán milyen eszközök vannak a választók, a kormánypárt, vagy az ellenzék kezében, hogy saját akaratukat érvényesíteni tudják? Felülről (kormány) vagy alulról (civil kezdeményezések) jön-e a megoldás, egyáltalán milyen hangnemben beszélnek egymással az érintett felek? A lőzung mikéntje pedig már az országban bárhol hasznosítható példát mutathat.

Hogy áll a helyzet pontosan? Adott a parlamentben egy kétharmados Fidesz-KDNP fölény. Esztergomban 1999-2010 között a fideszes színeket képviselő Meggyes Tamás volt a polgármester; de 2010 októberében a választók többségének akaratával egy független jelölt, Tétényi Éva lett Esztergom első embere. A város képviselőtestületében 15 helyből 10-et azonban fideszes jelöltek szereztek meg.

Ekkor alakult Esztergom laboratóriummá a közbeszédben; hogyan képzelhető el az együttműködés a független (de a helyi Fidesz szerint baloldali érdekeket képviselő) polgármesternő és a jobboldali párt városi képviselőcsoportja között? A válasz patthelyzet, megoldás nincs; csak éppen kísérletek kezdődtek a két fél részéről, hogyan lehet a saját maga irányába dönteni a mérleg nyelvét. De kérdés, hogy közben maga a város lakossága mennyire aktivizálható a célok érdekében; a kétharmados országgyűlési többség hogyan avatkozik bele a felmerülő problémákba; hogyan alakul át a városi társadalom, mikor minden értéket már a politika felől közelítünk meg; mikor ember és ember közötti kapcsolatot az szabja meg, hogy a sánc melyik oldalán áll; egyáltalán vannak-e még más értékek, mint a politikai hovatartozás. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy érdemi előrelépés nem várható a közeljövőben, mivel személyes, olykor világosan érthető indulatok feszülnek egymásnak, amelyek az elmúlt évek történéseiből táplálkoznak, sőt egyre fokozódnak, ahogy a patthelyzet húzódik. Ez pedig nem jó jel az országra kivetítve, ha Esztergom a laboratórium, legújabb szóhasználatban már kísérleti ló.

A blog alapvető célja bepillantást adni az állítólagos „laboratóriumban” végbemenő történésekről, kísérletekről a közélet, a politika és a kultúra szemüvegén és nyelvezetén át. De ne legyenek senkinek illúziói az objektivitásról, azt hiszem, én is a sánc egyik oldalán állok, hiszen olyan kategória rég nem létezik, hogy semleges nézőpont. Egyszerűen olyan magasra nőtt a sánc, hogy már egymás hangját sem halljuk meg; de a történet, illetve a helyzet érthető azoknak, akik benne élnek. És akik kívül vannak? Akik csak politikai frázisként, időről-időre aktuálpolitikai célokra használt jelzőként hallanak Esztergomról, mint laboratóriumról? Itt kaphatnak majd kicsit árnyaltabb képet a politikai diskurzus esztergomi-jelzős elemeiről.