Azért ne feledkezzünk meg a Szentistvános tanárok pergyőzelméről sem, hiszen immár másodfokon is nyertek az elbocsájtott pedagógusok. Kisebb szépséghiba, hogy két és fél év után született meg a döntés, illetve hogy nincsenek felelősök. Stiches történet.

Erkölcsileg adósak maradtak a tanároknak, hiszen senki nem kért bocsánatot a helytelen tettekért, az igaztalan vádakért. Ugyanis a bíróság most azt mondta ki, hogy az elbocsátások okaként hangoztatott pedagógusi engedetlenség, miszerint a tanárok nem kezelték megfelelően a diákság megmozdulásait, tanteremelhagyásait, nemcsak az ő "hibájuk" volt, ez nem lehetett volna kiindulópontja a fegyelmi eljárásoknak, és az ezekből következő elbocsátásoknak.

Ezzel szemben most az derült ki, hogy az akkori homo novus igazgató (Kurnász László) is elmulasztotta a teendőit; kollégáit és kolléganőit koordinálni az adott szituációban. Pedig éppen ez lett volna a feladata.

Az iskola, mármint a gimnázium mára halott; és nem mondhatni, hogy lassan szűnt meg az érdektelenség miatt, mert ez nem lenne igaz, mivel nem önként, hosszú idő alatt következett be a bomlási folyamat, hanem mesterséges beavatkozás által szállt sírjába.

Gondolatilag tehát nem helyes a "megszűnt" nyelvi fordulat. Helyénvalóbb lenne azt mondani, hogy meggyilkolták az alma matert. De persze, ha ez történt, akkor vannak felelősök is; ha van gyilkosság, akkor gyilkos is van. A képlet egyszerű, a valóság hazudik.

Másrészről pedig, hogy visszatérjünk az erkölcsi jóvátétel kérdésére, amelyet ugyebár a materiális dolgok nem tudnak kiegyenlíteni; ez soha nem fog bekövetkezni (legalábbis az egyik részről), hiszen elég, ha csak Meggyes Tamás relativizálási hajlamát pedzegetjük.

Az meg már csak hab az elbaszott tortára, hogy a Facebookon az iskola a napokban ünnepelte a hatvankettedik születésnapját. Valaki nagyon elnézett valamit.

Nem szoktak ilyet mondani, de kívánjuk, hogy soha ne élje meg az intézmény-együttes ezt a kort, hanem valamiképp a gimnázium ügye végre kerüljön piedesztálra; valami történjen. Ha nem is ássuk ki a sírból, legalább a gyászmunkát végezzük el, addig úgysem lesz megnyugvás.

Azaz valaki nagyon gyorsan kérjen bocsánatot nyilvánosan; felelősségét vállalva, tanári-tanító mivoltát nem meghazudtolva. Azt hiszem, ennyi kijár, még ha fejétől bűzlik is a hal.

Túlzottan is földtől elrugaszkodott az a gondolkodás, hogy Esztergomban bármiféle egyéni és/vagy kollektív elképzelés (ha esetlegesen a gondolat nem is baromság) keresztülvihető akármilyen megmozdulás révén. Egyszerűen azért nem működik a dolog, mert nincs rá akkora hajlam; egyrészt kevés ember mobilizálható egyes célok érdekében, másrészt a kezdeményezőknek nincs meg a megfelelő hátországuk a cél kikényszerítésre. Márpedig ezek nélkül minden kísérlet talmi paródiája a valóságnak; a Duna csak egy irányba folyhat, nincs alternatívája, ahogy Meggyes Tamásnak sincs azonos fajsúlyú ellenfele a városban. Unikális.

Ideig-óráig úgy tűnt, hogy Tétényi Éva lehetne a méltó ellenfél, a mérleg túlsó oldala; geek nyelven, aki egyensúlyt hozhat az Erőben, de mára kiderült, hogy ez nem teljesül. Ezt a csatát gandhista módszerekkel nem lehet megnyerni; a látványpolitizálás fölösleges, és az ütközet sem helyi szinten zajlik (lásd: Lex Esztergom).

Amiért mégis aktuális lehet a tüntetés, és nem is a valós (leírt) célkitűzéseket számba véve: az ismét csak a Szent István Gimnázium ügye, jobban mondva az újabb fejlemények. Megvilágosodás, igazság? Egy nagy lóf…, hosszú idő után kártérítés; olyan, mint egy újságban a helyreigazítás, egy kis elnézést-kérés, de valójában a hibás fél nem gondolja, hogy a másiknak bármiben is igaza lenne. Páran elolvassák. Hurrá!

Csak újabb bosszússág. Hetvenmilliós kártérítés az elbocsájtott tanároknak. Legalább már az állam fizeti, de akkor meg cirka 10 millió ember lehetne felháborodva (végre talán), hogy mire bassz’ el a kötelességtudó képviselőik a beszedett adóforintokat. (Más oldalról is feltehető a kérdés: akkor most ki a bűnös az elbocsájtásokban, a megnyomorított tanári életekben? Leszögezhető, hogy valakik hazudtak. Viszont mindenki az erkölcsről ugat ebben a keresztény országban, aztán kiszúrják a szemedet a pénzzel egy igazságtalan döntés után.)

Szóval tüntessünk, meg beszéljünk ezekről az ügyekről, mert ha elévülnek is, mementónak örökre jók lesznek.

Röviden ennyi.

Utóirat: Tüntetés: tartsuk fenn a látszatot, hogy Esztergomban lehet alternatíva! (Csütörtök,16.30 Széchenyi tér)

 Szerdán 10 órától csütörtök 16 óráig tart majd a hosszú játszma Esztergom főterén, ahol Kovács Géza fog folyamatosan partnereket váltva harminc órán át egyfolytában sakkozni. A kezdeményezés célja, hogy ráterelje az esztergomiak figyelmét a városi Sakk Club (ESC) folyamatosan romló anyagi helyzetére, illetve a városi sport jelenlegi körülményeire. Az intenzitás oka, hogy Sakk Clubnak a héten 220 ezer Forintot kellene összeszednie, hogy indulhasson az NB II-ben.

Mi lesz a sakkjátszma-rendezvény menete? Vártok kifejezetten a városházától valakiket?

Kovács Géza: Szerdán tíz órakor tartok először is egy sajtótájékoztatót az esztergomi sport állapotáról; mármint amit feszegetni fogok, hogy Esztergomnak ma már nem is létezik sportja, mert tönkretették. A folyamat 2007-ben indult, de erről bővebben szerdán fogok beszélni.

Amúgy pedig harminc amatőr, profi és félprofi sakkozóval fogok folyamatosan játszani a városháza árkádos bejáratánál. Szeretettel várunk mindenkit az eseményre, fontos lenne szponzorok felbukkanása is; ezenkívül a játszma alatt várom a polgármester asszonyt, a képviselőket, a sportbizottságot. Beszéljük meg, mi a megoldás.

Azért ha pár gondolatot lehetne, akkor hogy fognád meg az esztergomi sport szavaiddal élve tönkretételének kezdeteit?

K.G.: Amikor bevezették a minél több igazolt gyermeksportoló rendszert. Így 15 ezret tudtak nyerni a sportszakosztályok egy gyerek után, de ez megölte a jövőt, mert ők nem sportolók voltak, csak gyerekek. Az élsport pedig szépen lassan elsorvadt. Én, mint az Esztergomi Sakk Club elnöke ez ellen többször szóltam már a kezdetektől.

Évente mennyi támogatást kaptok a várostól, illetve mennyi pénzre lenne szükségetek?

K.G.:Az ESC 2007-től semmiféle sporttámogatást nem kap. 2007-2010-ig tartó periódusban egyszerűen nem kaptunk a várostól anyagi hozzájárulást. Ami dühítő, hogy nyíltan politikai okai vannak a szubvenció megvonásának (Erről bővebben itt olvashatnak.)

Nekünk évi fél millió Forint kellene a zökkenőmentes működéshez. Az nevetséges, hogy egy Esztergomnak nincs 500 ezer Forintja egy immár NB II-es egyesületre. Erre próbálom felhívni a figyelmet, ezért gyűjtünk pénzt, keresünk szponzorokat szerdán és csütörtökön is. A határidő a nyakunkon, ha a héten nem lesz megoldás, vége a sakknak a városban. Szóval várunk bárkit, aki segíteni tud, csak segítsen, hogy tudjunk foglalkozni a gyerekekkel a sakkiskolában, hogy mi nevelhessük ki az utánpótlást.

 Jó hecc ellopni egy szobrot, gratulálok. Bár még nem lehet tudni, hogy kik voltak az elkövetők, és a lopás célja sem gyanítható teljes bizonyossággal, van egy sejtésem, hogy ez nem az anyagiak miatt történt. Diákcsíny, a lázadó ifjúság részeges szombatesti kalandja. Inkább.

Szóval hogyan is néz ki az esztergomi belváros egy hétvégén este sötétedés után? Üres Széchenyi tér néhol eldobált és törött sörösüvegekkel, a bódérengeteg közepette tizenévesek futkorásznak üvöltözve, a szökőkútnál fiatalok hánynak az elfogyasztott alkoholtól; hiszen Esztergomban csak néhanapján kérik el a személyiket a szórakozóhelyeken, nálunk ez nem divat, jó hát valamiből csak meg kell élni, na.

Menjünk beljebb. Fürdő Szálló előtt felhúzott paraván büszkén hirdeti, hogy igenis Esztergom a gyermekek városa, na persze, minap tizenéveseket láttam ott, ahogy egymást segítik hánytatni, ők is hozzájárultak a gyönyörű képzőművészeti alkotás színesítéséhez. A szebb napokat megélt szálló másik oldala pedig a nyilvános illemhely a városban, természetesen ingyen; ez elmondható egyébként az egész megalomániás tervek miatt lebarmolt Zöldház hátsó részéről is. Mellesleg ez is egy közösségi hely volt, amit tönkre vágtak.

Rendőr egy szál sem, ellenőrzések nincsenek a szórakozóhelyeken; de éjjeli kettőkor is köröz a rendőrautó a főúton. Igen a főúton, mintha Esztergom egy alföldi egyutcás falu lenne. A „kádárkolbászos” uraktól ennyire telik. Szépen állunk.

Másrészről meg amúgy is Esztergom soha nem volt egy gyermekbarát város; attól nem lesz az, hogy van babakötvény meg cafat 5000 Forintos iskolakezdési hozzájárulás, ha közben nem támogatja a közösségi életet, a sportot illetve megöl, vagy inkább rituálisan kivégez holmi önös érdekek miatt jól működő diákközösségeket, mint a Szent István Gimnáziumot. Vagy említhetném a kézilabda megszűnését a városban.

Közösségi terek meg nem is igazán vannak. A Széchenyi tér úgy egy elhibázott konstrukció, ahogy van; esetleg lehetett volna kicsit zöldebben, parkosítva megoldani a tér berendezését a bódélabirintus helyett. Játszóterek vannak, szépek. A kisgyerekeknek nagyon jók. A fiataloknak sportpályák? Semmi.

Így szocializálódunk itt Esztergomban, senki ne lepődjön meg, ha ilyenek történnek. Vagyis de, csak akkor először számoljunk el azzal, hogy miért alakulnak így a dolgok. Nem jó fiatalnak lenni Esztergomban, kicsit meghalt a város, mert nem törődtek vele; csak nagy terveket szőttek, élményfürdőt álmodtak, közben meg nem kérdeztek senkit, hogy hé’ esztergomi, te mégis mit akarsz, milyen városban akarsz élni?

Én nem egy ilyen helyen akartam élni, nem a félig megépült szállodák, elkezdett buszpályaudvarok, lerombolt épületekkel zsúfolt belváros Esztergoma az én otthonom, mert ezt csak néhányan gondolták így.

Az én Esztergomom a Szent István Gimnázium (vagy akármelyik más nagyhírű intézmény), a Bazilika fémjelezte, közösségi-kulturálisan aktív város, ahol talán nem lopnak szobrokat, mert megtanították lakóinak tisztelni a közösség javára emelt dolgokat.

De ez a hely nem létezik. 

Nagyon jó dolog volt Esztergomban képviselőnek, mainstream kifejezéssel városatyának lenni Meggyes Tamás polgármestersége alatt. Az persze egy másik él, hogy mostanában fideszes színekben pompázni, és osztani az észt a királyvárosban nem igazán a cukorsüveg csúcsa, de 2009-ben még egész jól lehetett élni, ha bekerültél a városházi galeribe; hiszen a kiskirályság reprezentációja felettébb fényes és gazdag volt.

Évi cirka 20 millió forintot szántak a büdzséből a reprezentáció finanszírozására a Meggyes-éra alatt, ez a szám pedig akár még növekedhetett is volna, ha például sikerül realizálni azt az elképzelést, hogy minden esztergomi díszpolgárról készüljön festmény, így többek között Orbán Viktorról és Gömbös Gyuláról is. Ez végül felejtős lett, de a mindennapok pénzköltési potenciálját így is a messzemenőkig kihasználták, ahogy ez kiderül Tétényi Éva városházi kommünikéjéből.

Mostanra viszont, csak egy unalmasan döcögő kövérkés hastáncosnő udvari táncára maradt keret, ami amúgy is ingyé’ volt, és mint később kiderült, a városházi alkalmazottak csapattá trenírozását szolgálta. Ahogy Steindl Balázs, a Fidesz esztergomi frakcióvezetője írja megjegyzésként az ominózus eseményre: „Polgármester asszony értesüléseink szerint a férfi nap megünnepléseként szánta ajándékul a város zászlói előtt bemutatott hastáncot, valamint a pezsgőt. Megnyugtató számunkra, hogy ezek szerint Esztergomban minden a legnagyobb rendben van, a város ügyei jól haladnak.”

Balázs, szerintem ez egy gesztus volt felétek, hiszen Meggyes Tamás mondta nemrégiben, hogy keleti módra mezítláb kellene bejönni az ülésterembe, és végre dűlőre jutni egymás között a költségvetés és a szarból kipucolás végett. Egy ilyen aktus bevett módija Keleten a hastáncosnők felvonultatása. Szerintem tök jól együtt tudnátok dolgozni, hiszen ti hoznátok a kaját, ahogy eddig is tettétek, polgármesternő meg gondoskodna a kedélyes légkör kialakításának kellékeiről. Dzsámink meg úgyis van, a keleti semmittevés meg úgy nagyban jellemző az ülésekre. Nem lepődnék meg, ha turbánban jelennétek meg a városházán; akkor viszont Tétényinek ott már nem lesz maradása, mert a Kelet ignorálja a nőket.

Néhányan közülünk előre rohantak, azt hitték, hogy Nyugaton vannak, mint Tétényi Éva, aki a Duna stratégia megvalósításában látta a jövő egyik alappillérét; de nem volt tisztában az esztergomi állapotokkal; „egy túlfejlődött embertípus”, aki közben nem vette észre, hogy nincsenek már mögötte ezrek, s közben őt magát is beszippantotta a Pannon vákuum.

Lehet, kicsit nyugatabbra kellene fordulni a szokásokat tekintve, de nem, Komp-ország ismét Kelet felé fordult. Érik az elmebaj a Kárpátok alatt.

 A vegyipari szakszervezet felhívással fordult a nemzeti konzultáció keretében újabb levelet kapó polgárokhoz, hogy a kézbesített kérdőívet küldjék be a VDSZ (Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége)-hez, hogy a papír újrahasznosításából nyert pénzt az esztergomi éhező gyerekek megsegítésére fordíthassák. A kérdés csupán az, hogy miért pont Esztergom a kedvezményezett? Az’ hiszem, fokozódik a helyzet, tudniillik elfogyott a pénz a város kasszájából, amikor még 1.1 milliárdos elvonással sújtja a kormány Esztergomot az átvett intézmények finanszírozásáért. Így a gyermekétkeztetés is folyamatosan bizonytalan helyzetben van.

Ezért, illetve amit már számtalanszor elmondtunk, hogy Esztergom kirakat, egy kormányellenes akcióhoz univerzális referenciapont, hiszen maga a VDSZ kezdeményezése is inkább tűnik egyfajta szimbolikus aktusnak; bár a jó szándékúságot senki nem vonja kétségbe, de mivel Magyarországon semmi sem mentes a politikai felhangoktól, ebben az akcióban is ott húzódik annyira nem is lappangó módon a propaganda. Erre pedig nem más, mint a szervezet elnöke, Székely Tamás hívja fel a figyelmünket. A tavaly tavaszi hasonló akció apropóján úgy nyilatkozott, hogy „ a Kikosarazó akcióval a szakszervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács kizárásával hozna meg a munkavállalókat érintő döntéseket.”

Ekkor egyébként, mint Székely elmondta 300 ezer forintnyi összeget sikerült összegyűjteniük a beérkezett levelek újrahasznosítása révén. Ez az összeg nagyjából 1000 gyermek ebédjére volt elegendő.

Az akció egyben mutatja az esztergomi patthelyzet tarthatatlanságát, amihez párosul egy kormányzati döntés is; a kisebb parlament felállítása. Ezért már korán sem a pártérdekekről szól az esztergomi vetélkedő; mert aminek el kellett dőlni ezen a fronton, az a napokban eldőlt, ugyanis Meggyes Tamás, a város volt polgármestere és jelenleg is parlamenti képviselő helyett dr. Völner Pál lesz az 5. számú választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje a következő választásokon. A volt polgármester számára a parlamenti képviselőség tehát elúszott.

Ami maradt, a lokális gondolkodás elsajátításának korán sem könnyű feladata, amire már Meggyes is ráeszmélt. A május 24-én megtartott testületi ülésen pedig hangot is adott az új követendő iránynak, amikor felszólalásában képviselőtársaihoz és Tétényi Évához fordulva arról értekezett, hogy  „a következő hetekben a tevékenységünknek csak akkor lehet bármilyen értelme, ha az ajtóban letesszük pártfelszerelésünket és keleti módra, mezítláb bejövünk ide [ülésterem], egyforma emberként".

Ezért azt már előre leszögezhetjük, hogy 2014-ben Esztergomban élet-halál harc lesz a polgármesteri posztért, talán sosem látott feszültségekkel övezve. Addig viszont be kell érnünk kisebbfajta intermezzókkal; de ebből még a végén profitálhatunk is, mivel mindkét félnek, így a „tétényi éváknak” és a „meggyes tamásoknak” is az lesz az elsőrendű gondjuk, hogy a felhalmozott problémákat valamilyen módon megoldják, ki-ki a saját képességével és mozgósítható hátországával, illetve holdudvarával.

Ha kell a helyi civil szervezeteket is felsorakoztatva maguk mellett, mert, ha a civilek részéről van is kezdeményezőképesség és szervezőkészség, ahogy ezt láthatjuk a valóságban is, az a városvezetők szisztematikus támogatása nélkül nem realizálódhat (helyi járat kérdése, 4. számú kisposta megnyitása). Bár az ő tevékenységük felkarolása inkább Tétényi Éva részéről képzelhető el, hiszen ezek a szervezetek is a polgármesternőhöz lojálisak; viszont valamiféle konszenzust majd nekik is kötni kell a Fidesz frakcióval, habár ez a mai állapotokból szemlélve szinte még elképzelhetetlennek is tűnik.

Tegnapi írásomat felülbírálva, talán tényleg megérett valamiféle együttműködési hajlam a Fidesz frakció részéről, viszont azt továbbra is fenntartom, hogy ez egy merőben bűzölgő dolog lesz az elmúlt két év után; de mozdulóban vannak a frontvonalak, azt látni lehet.

A heti kérdés tehát adott, hogy lesz-e együttműködés, illetve hogy ez miben fog megnyilvánulni, mert, ahogy a VDSZ kezdeményezése is mutatja, a fennálló helyzet gyakorlatilag tarthatatlan; talán a radikalizálódás sem elképzelhetetlen, ahogy a „kiflicsücskös” tüntetés mozzanatai is mutatják, amikor rendőrsorfal mellet tudtak csak a fideszes képviselők kivonulni az ülésteremből. Épp a gyermekétkeztetés volt a központi téma.

Meggyes Tamás együttműködést ígért, vagyis jobban mondva együttműködésre szólította fel a képviselő testületet a május 24-i testületi ülésen. Mint mondta: „a következő hetekben a tevékenységünknek csak akkor lehet bármilyen értelme, ha az ajtóban letesszük pártfelszerelésünket és keleti módra, mezítláb bejövünk ide [ülésterem], egyforma emberként".

(Kirohanás háttere: az állam az átvett esztergomi intézmények finanszírozására további 1.1 milliárdos elvonással sújtotta a várost. Augusztusra pedig már 900 milliós hiánnyal számol az önkormányzat.)

A keleti hagyományban a mezítlábas jelenlét a tisztelet, az alázat jelképe; nagyon szép gondolat ennek az átvétele a nyugati kultúrkör berkeibe. Viszont nem értem, hogy miért kell ilyen szakrális dimenzióba terelni az együttműködés alaptételét, meg urambocsá’ miért kell már megint erről eregetni a szóvirágokat, amikor itt van a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, amelyik napnál világosabban fogalmaz; 2010 óta, a megvalósult fülkeforradalom után nincs értelme egymással vitáznunk.

Nyugodtan tessék bemenni majd az ülésre mezítláb, meg egyformán, csak nehogy a lábbűztől átitatott levegőt megérezve kifussanak a teremből a kedves képviselők; mert biztos vagyok benne, hogy először is egymás lábát fogják szaglászni, hogy kié a legbüdösebb, kibe lehet a legkönnyebben belekötni; s kié a legorrfacsaróbb szagú lesz, annak irgalmatlanul nekiesnek majd, sőt még az is megtörténhet, hogy kivonulnak a teremből az elviselhetetlen illatoktól, amiket saját maguk okoztak.

Esztergomban így működik a NENYI (Nemzeti együttműködés Nyilatkozat).

Úgy gondolom, volt alkalom, hogy legyen érdemi együttműködés, talán az elején. De nehezen hiszem el lassan két év távlatából, tapasztalatokkal, hogy ennek volt reális esélye akármikor is. Viszont a kezdetén még akkor is szebben hangzott volna a valódi, a tettekben megnyilvánuló együttműködés felajánlása; hiszen Bulgakov óta tudjuk, hogy nincs elsőrendűen friss és másodlagos frissességű tokhal együttműködés, mert ilyenkor az egyik már büdös. Átitatódott az előző időszak csatározásival; egy személyeskedésektől terhes, lövészárkokkal szabdalt átláthatatlan folyam, amelynek soha nem lesz vége…

Vegyük ezt most akkor komolyan? Ne, nem hiszem, hogy kéne.

Esztergom képlete szubjektívan = Van egy maréknyi ember, aki folyamatosan kritizál. Velük szemben van egy tucat ember, aki viszont tesz valami konstruktívat a városért. Kettőjük között pedig van egy hatalmas rész, amelyik csak úgy teng-leng; oda csapódik, ahová éppen az adott pillanatban gondolkodása, véleménye tereli. Itt azért hosszan lehetne még differenciálni ezt a nagy tömböt; most nem tesszük.

Viszont annál inkább megpróbálom magam elhelyezni ezen a saját szubvencióim által kreált szubjektív spektrumon. Én a középen vagyok mindenképpen. Viszont-viszont néha van véleményem, néha már lappangóan a hányinger is kerülget, ezért leírom a meglátásaimat.

Ennyit bevezetésnek, és hogy miért volt ezt fontos elmondani? Az kiderül majd az írás végén – hadd éljek ezzel a mikszáthi retorikai formációval.

Lényegi rész: több napja gondolkodom, hogy kéne írni egy választ a HVIM (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) Tétényi Évának írt nyílt levelére  (tudniillik: a szervezet azért szólította meg a polgármestert, hogy intézkedjen a horthyszoborleöntő Dániel Péter nemkívánatos személlyé tételéről Esztergomban – a levél teljes terjedelemben olvasható a poszt végén).

Lehet, nem az én tisztem lenne válaszolni, de engem is megszólított az írás, ha már történelmet hallgatok éppen, illő lenne egy derék, jól irányzott riposzt visszavágásként- gondoltam, mert nem értettem egyet a szervezet, a hatvannégyvármegyések véleményével, hiszen nem éreztem ezt annyira fontosnak az adott pillanatban. Viszont ahogy továbbgördültek az események; egyik napról a másikra újabb szoborgyalázásokról hallunk, lassan kezdek nekik igazat adni, mert a kedves ügyvéd úr elindított egy lavinát, ami a szimbolikus szarságok tengerébe torkollik ismét.

Szóval (immár) én is amellett kardoskodnék, ha nem is ilyen drasztikusan egy nyílt levél formájában, hogy Dániel úrnak valóban semmi keresnivalója a városban, s főleg nem Tétényi Éva társaságában, aki lassan Magyarországon a béke apostolnője lesz; az összefogást hirdeti fennen. Ebbe az attitűdbe sehogy sem fér bele Dániel Péter tette, hiszen ő megosztó (de Horthy nem az?!).

Ellenben amit mindenképp el kell, hogy mondjak: vannak itt érvek, meg ellenérvek Horthy ellen és mellett; viszont ami alól nem bújhat ki a kormányzó (és éppen itt üvölt a bűnössége), hogy még is csak felelős volt azokért az emberekért, akik magyar állampolgárok voltak, még ha vallásuk nem is egyezett meg a többségi társadalom spirituális normáival.

Befejezésként: ami viszont egyre dühítőbb - és most térjünk vissza a jelenre, a valós problémákra fókuszálva, Dánieleket elfelejtve a francba -, hogy teljesen értelmetlen dolgokról megy a vita a Szeretgom fórumain is.  Szó van az EsztergOHM szervezet esetleges hatalmi törekvéseiről, konstellációiról; aztán jön a Jobbik, amelyik nem is tudom, miért, de feszegetni kezdi, mi történne, mit tudna csinálni Kovács Géza, ha bekerülne a testületibe… elképesztő. Méghozzá az a sci-fi az egészben, hogy feltételezésből indult ki az egész vita, de mindkét fél komolyan vette… Ezek után tényleg nem úgy tűnik, hogy lesz muníció a valós problémákra, mi több, aki felvállalja a tényleges megoldandó ügyeket, szervez a megoldás végett demonstrációt, azt is vaktölténnyel lövik. Ő pedig felindulásában már a vaktöltényről is elhiszi, hogy valódi…

Hogy miért volt ez mind fontos? Arra pedig már írásom elején utaltam – hadd éljek ismét csak Mikszáth ezen fondorlatos kreációjával.

HVIM nyílt levele:

Tisztelt Polgármester Asszony!

A mai híradások első helyen közölték, hogy Dániel Péter nevezetű hungarofób ügyvéd, az éj leple alatt vörös festékkel öntötte le Kerekiben Horthy Miklós szobrát. A 90-es években tisztázódott a volt kormányzó szerepe, akit azóta újra temettek immár idehaza. Dániel úr teljes történelmi tudatlansága valósult meg a tettben, a hozzáfűzött kommentárjai, és az otthagyott üzenete, még az alapvető olvasottságot is nélkülözte. 

Szakmailag is gyenge lehet ez az ügyvéd, ha nyíltan merte vállalni a tettét. Ez kimeríti a garázdaság, és a rongálás fogalmát. Férfiként még inkább gerinctelen, hisz előtte cinikusan provokálta a motorosokat, de cselekedni, már csak az éj jótékony sötétjében mert. Tette alattomos, undorító, és leginkább a magyarság elleni hangulatkeltésre alkalmas. Kérdezzük, mi történne velünk, ha esetleg holokauszt emlékművet rongálnánk meg? Ez legalább olyan mértékben megengedhetetlen és tűrhetetlen.

Ezért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Esztergomi Szervezete kéri Önt, hogy Dániel Pétert nyilvánítsa nemkívánatos személynek Esztergom városában. Ennek érdekében mozgalmunk minden lehetséges jogi eszközt meg fog mozgatni.

Tisztelettel:
A HVIM Esztergomi szervezete.

Május 18-án, pénteken fórumot tartottak a Baross Gábor út 14. szám alatt, az Eldorádó vendéglőben. A rendezvény főszervezője az EsztergOHM független civil újság, amely a gyűlés után hivatalos szervezetként is bejegyzésre került, illetve a Szabad Nemzet budapesti civil egyesület volt. Az ankét központi témáit a helyi közösségi közlekedés újjászervezésének alternatívája, illetve a 4-es számú, lakótelepi kisposta jövőbeli újra megnyitásának lehetősége adták.

A két fő téma köré szerveződő délutáni fórum, mint utóbb kiderült, egy sorozat kezdete, vagy inkább folytatása volt; mivel Kovács Géza már korábban is szervezett hasonló, a nyilvánosság tájékoztatására szánt eseményeket. Miért is fontosak a város életében ezek az egyéni kezdeményezések, attól eltekintve, hogy a szubjektív vélemény-nyilvánításnak is teret adnak? Mivel akadozik a hivatalos információfolyam, és még a város közlönyéből, a Szerda Magazinból sem tudhatunk meg mindent precízen és naprakészen - legutóbbi számukban is csupán pár sorban érintették a fontosabb témákat - ezért lényeges forrásként szolgálnak a helyi szervezetek alternatív fórumai. Pénteken a tömegközlekedésről és a kisposta ügyéről kaphattunk újabb információkat az ügyben leginkább illetékesektől.

A kisposta kérdését, mint megtudhattuk, Tétényi Éva polgármesternő is felkarolta, tárgyalt a regionális postaigazgatóság képviselőivel, akikkel elvi megállapodás is született a napi egy órás nyitva tartásról, amennyiben az önkormányzat biztosít helységet a működésnek. Az ügy gyors előmozdításának érdekében a május 25 – ére kiírt testületin a tervek szerint az első számú napirendi pont lesz a kis posta működési feltételeinek előteremtése (ha… és itt mindenki tudja, hogy mi következne, ezért fölöslegesen nem írom le).

Azt is megtudhattuk Kovács Gézától, aki a lakókörzet véleményét tolmácsolta, hogy az egy órás nyitvatartási időt túl rövidnek gondolják, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek a hosszabb (két esetleg négy órás) működési idő eléréséért; pragmatikus szempontokat figyelembe véve egyben összhangban a körzetben lakók igényével a dél és két óra közötti idősávot jelölnék meg a postai ügyletek intézésére legideálisabb időpontként. Az aláírásokkal összegyűlt íveket terveik szerint majd a soproni vagy a budapesti igazgatóságnak fogják átadni.

A továbbiakban Manga Gyula, a Haladó Esztergomért Egyesület elnöke kapott szót. Ő a városi (egyelőre nem létező) tömegközlekedés újraindításának lehetőségéről beszélt. Az új szolgáltatás iránytaxi néven fog majd futni, amely nem újkeletű dolog (bár keleti, ázsiai előzményei vannak), hiszen Magyarországon már vannak működőképes előzményei a kezdeményezésnek (pl. Nyíregyháza), és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új személyszállítási törvény tervezetében is helyet kapott.

A tömegközlekedés-alternatíva lényege, hogy 18-20 fős kisbuszok járnának városszerte a 4-es és 6-os buszok vonalán; a szokásos megállóhelyeken lehet majd igénybe venni a szolgáltatást, az utazás tarifája azonban magasabb lesz, mint a helyi járatoké (olyan 250-350 Ft).

A nyugdíjas igazolványok nem lesznek érvényesek a buszokon, hiszen nem a város büdzséjéből fut majd a vállalkozás, hanem egy magáncég fogja finanszírozni. Ezért a jövőbeli hosszú távú működését nagyban fogja befolyásolni, hogy mennyien veszik majd igénybe; rentábilis lesz-e az üzemeltető cégnek a városi utas szállítás. Illetve kérdéses még a fent említett utazási díj is, hiszen ennek lefaragása mindenképpen a helyi lakosság érdekeit szolgálná. Felvetődött az is, hogy a díjcsökkentés révén keletkezett kiesést párhuzamosan kompenzálni lehetne a turisták magasabb viteldíjának bevezetésével.

A gyűlésen futólagosan olyan központi témák is felvetődtek, mint a szemétszállítás ügye; a társasházak esetében gondok vannak a szemét elszállításával, mivel nem mindenki kötött szerződést a szállító céggel, ezért a Strigonium nem hajlandó elszállítani a hulladékot; a belvárosban már a patkányok is felütötték a fejüket az ott álló szeméthegyek között. Illetve a fővárosi Szabad Nemzet egyesület képviselői is felszólaltak, akik a politikamentes helyi ügyintézés elsődlegességéről beszéltek, kitérve a civil szervezetek lokális szerepére az ilyen irányú folyamatok intézésében. Beszéltek az enyingi időközi polgármester választásról is, ahol a független jelölt kérte fel őket a támogatásra, ezzel is mutatva, hogy új irányt akar elérni a város vezetésében, koncentrálva a pártérdekektől mentes városi politikai közéletre és problémamegoldásra.

A Népszabadság furcsa cikket közölt az esztergomi helyzetről, van benne valami förtelmes és csöpögős szentimentalizmus, ami lehet, hogy árulkodó és sejtető jeleket ad az elkövetkező időszakokra. Itt lehet vele megbirkózni, aki kíváncsi rá:

http://nol.hu/lap/hetvege/20120512-felporog_a_smaragd

De nézzük kívülről az egész esztergomi politikai komplexumot. Könnyebb dolga van Tétényi Évának –ezt könnyű látni -, hiszen az egész baloldali sajtó tárt karokkal fogadja őt, illetve vele egyetemben az esztergomi történések magyarázatát is, mivel nálunk nem működik ez a papírfecni, amit hívnak a Nemzeti Együttműködés alapokmányának is. Szóval, mint láthatjuk, ahol igazán van terep és igény rá, hogy funkcionáljon, ott megmutatkozik, hogy az egész egy fikciókból épült bődületes baromság, a kibocsájtó is csak valamiféle szerelmes délután egy tündérkertes álmából felkelve vethette papírra…

Másrészről könnyű dolga van azért is, mert Tétényi egy virtigli nő, aki nagyon jól használja ki az emberi prekoncepciókat, és mítoszokat; illetve meglehetősen jól helyezkedik bele a törékeny nő szerepébe, sokkal inkább érzek iránta szimpátiát, mint akármelyik fideszes képviselő felé. Ehhez társulnak persze előnyére szóló tulajdonságai is; hogy kiválóan tud beszélni, jól forgatja a szavait és határozott is, ami nem mondható el a legtöbb fideszes képviselőről. Azt is láthatjuk, hogy mennyire jól tudja szabályozni az indulatait, és ez szintén nem jellemző a jobboldali képviselők nagyobb hányadára, akik elsőrendűen a férfi erősség és elsőbbség mítoszával próbálnak fellépni, viszont inkább megdönteni látszanak azt szerepléseikkel.

Ez mind csak külcsín, amit meglovagol a Népszabadság egyik legújabb cikke is szinte már celebpolitikusi zsánerbe emelve a polgármesternőt. Nem hiszem, hogy ez normális lenne és egyetértek Bejó Gábor írásával, hogy valami nincs rendben a városházán, valami örült átok járja be az egész épületet, ami nehezíti a normális közélet kialakulását.

Pedig szerintem legtöbben Tétényi szavazók vagyunk, voltunk. Nem volt választás, viszont nem ezt vártam; túl sok a külsőség, rosszak a körülmények, de nem jó irányba tolódik a helyzet sem. Ez arra elég, hogy kirakatbábúk maradjunk, és mi ezt fel is vállaljuk szépen ezekkel az olykor ostobán hangzó, túlzó és szentimentális szereplésekkel.

Undorodom az egész sztoritól, utálom újra és újra hallani már negyvennyolcadszorra is, mert semmi értelme nincs leírni. Úgysem fog semmi az égvilágon történni, csak olyan szinten feltépi az emlékeket, hogy megint egy hétig tiszta ideg leszek, ha az egészet újra átgondolom. Főleg, hogy nap, mint nap hallom, hogy mi történik az új vezetés kezei alatt a még meglévő osztályokban.

Hallok az új igazgatóról, aki tekintélyt parancsolva megy be az osztályokba, természetesen az új kurzus jegyében Magyar Nemzetet szorongatva a hóna alatt; hallok a kb. semmittevésről, a mozdulatlan dolgokról, arról hogy Károlyi Mihály kommunista volt, mert politika kell a diákoknak, tudják kik a bűnbakok, és kik az ártatlanok.

Mekkora a kontraszt a régi időkkel szemben; emlékszem történelem órára Sitku Pál tanár úr - igazgató úr a Rubicon c. folyóiratot (történelmi lap) hozta be nekünk szemlézni, és még Károlyi sem volt kommunista, csupán egy elfuserált időszak egyik résztvevője; mellesleg nem kaptam meg a tanár úr óráin a „Trianon szindrómát” sem.

Aztán újra hallok a Népszabadságban a gimnázium ügyéről, ahol leírják szépen összeszedve, szisztematikusan, hogy mi is történt valójában. Megszólal egykor igazgató úr is, talán már egy fokkal megkönnyebbülten tud nyilatkozni a témában, de még mindig érződik, hogy itt valami a végletekig el lett cseszve – és nem az oktatás vagy az iskolai színvonal ment tönkre, hanem azért romlott el az egész, mert belenyúltak kívülről fenyegetőzve, tekintélyt parancsolva.

Na, igen tekintélyek, soha nem sül ki jó dolog, ha nincs mögötte valós tisztelet és bizalom, csak egy elképzelt fellengzősség lengi át. Viszont ha nektek ez az elit, akkor basszátok meg.

Nem tudom hova sorolni a Szerda c. magazint, pedig sokadszorra próbáltam már; és nem csak azért, mert néha tök érdektelen dolgokról esik benne szó, vagyis inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy olyan teljesen általános témákat ütnek fel, amelyeket bármelyik más újságban megtalálhat az ember, hanem azért is, mert helyi lap ellenére egy csomó fontosabb esztergomi téma elkerüli a figyelmüket.

Természetesen közrejátszik ebben az is, hogy nem akarnak a politikai színezetű ügyekbe belemászni – hiszen lélegzik még vele párhuzamosan a negatív példa is, a Hídlap, amit inkább nevezném egy sáncásó brigád teljesítményének, mint egy hídépítő kollektíva szellemi munkájának. Viszont ez mégsem lehet felmentés, indok, hiszen olyan események esnek ki a látókörükből, ami egy közösség szempontjából olykor „létkérdés” (pl. kisposta bezárás). A Szerda pedig egy nagyobb közösség, Esztergom hetilapja.

És oké, meg általános műveltség meg miegymás, hogy tudok a víz világnapjáról meg pragmatikus haszon, hogy a lépcsőházi zöldek elhelyezéséről hallok; de ebben hol találom meg az élő várost, ami körülvesz, ami kihat mindenkori napjaimra. És ez az egyik olyan ok, amiért Esztergom nem tud összehangolt közösségként működni, hiszen ha valamiről nem értesülök, nem szivárog be a városi diskurzusba, akkor közönyös leszek iránta. Persze emellett rengeteg mást is fel lehetne hozni, de most ezt nem szaporítanám…

 Az egyoldalú Hídlap helyett, itt van tehát a közönyt gerjesztő Szerda. Egyik talán jobb, mint a másik, de összességében semelyik nem ideális.

Mi történt a "Szent István Gimnáziumban" az igazgatóválasztás óta? - avagy egy falragasz anatómiája.

Idézet a megválasztott igazgató pályázatából: 

"Nem látványosan új, drákói szigort meghirdető korszak nyitányát kell bejelenteni, mert az tanárban, szülőben és különösen diákban dacos ellenállást válthat ki." (Isépy Gábor)

Eközben viszont a következő, feltehetőleg a diákság berkeiből kikerülő felirat fogadhatta minap az iskola folyosójára tévedő érdeklődőt, ami épp a fentebb említettek ellenkezőjét sugalmazza (Megkérném a kedves diákokat, hogy az iskola kaput szíveskedjenek kibontani, mert akkora arcom van, hogy nem férek be rajta. Tisztelettel: Isépy Gábor).

Isépy Gábor pályázatában rendet ígért, hiszen egyik legneuralgikusabb pontként az iskola életében a fegyelem hiányát jegyezte fel - szerintem ez mindenképpen visszavezethető az előző vezetés gyengekezű ténykedésére, illetve tapasztalatlanságára, ami már megfigyelhető volt a "szentistván" körüli herce-hurca hónapjaiban is, hiszen Kurnász László személyében egy olyan embert nevezett ki igazgatónak az akkori városvezetés, akinek nem volt meg a kellő tapasztalata, illetve a gimnázium belső viszonyait sem ismerte. Kalandorként érkezett a középiskola életébe, személyes kihívásként tekintett az igazgatói posztra, ahogy ennek többször hangot is adott nyilatkozataiban. 

Innen kiindulva kell szemlélnünk a faragasz megfogalmazását. Az erősebb fellépés, az esetleges szidalmazás a kialakult légkörben mindenképpen egyfajta ellenállással számolhat. Az új igazgató pedig, nagyon úgy látszik, állja a szavát, és elindult az iskola fegyelmezésének aktusa. Másrészről viszont, úgy tűnik, hogy nem a pályázatban leírtak szerint történik a terv ütemezése, ennél sokkal drasztikusabb formákban kezdődött el a rendteremtés. Több forrásból értesültem, hogy - szerintem legalább is - túlzásokba menő dolgok is előfordultak (egyik osztályban például levetette a falakról a királyválasztási plakátokat, pedig ezek a képek egy osztálynak sokkal többet jelentenek, hiszen jelképezik az összetartozást, illetve, ha még korábbról vannak, a régi iskola szellemiségét, egyszóval emlékek).

Megint egy teljesen szervetlen dolog látszódik kibontakozni, amely nem számol ismét a régi hagyományokkal, és inkább a fegyelmezést helyezi előtérbe-erőtérbe. Ami pedig az indulatokat kiválthatja, hogy mindez hirtelen történik, talán a módszer sem a legempatikusabb - ahogy a felirat tanúsíthatja -, és ismét egy olyan tanár kezd el "dirigálni", aki csupán egy éve van az iskolában (bár pályázata alapján én is úgy ítélem, hogy egyes körülményekkel jobban tisztában van, mint a többi pályázó, viszont az elméleti koncepció lefordítása a valóságra már sokkal zötyögősebben halad).

Már hétvégén érett egy poszt a Magyar Nemzetről meg arról a végtelenül relatív fogalomról, hogy objektivitás. Azt hiszem, jobb is, hogy nem írtam meg, mert ma egy újabb apró figyelmetlenségen kaptam őket. Kis nyüansz ugyan, de piszkálja az orromat rendesen. Szóval az elkövetkező pár sorban a pontosság és hitelesség kérdését járjuk körül két illusztris példával szemléltetve, amelyek esztergomi dolgokról szólnak csak kicsit másképpen, mint ahogy az valójában történt.

Először is, a Tétényi Évával foglalkozó cikk esszenciájára már a meggyesahibás blog is felhívta a figyelmet. Ezek szerint a rövid kis szösszenetben a polgármesternő baloldali (SZDSZ) kapcsolataira akarták ráirányítani a közfigyelmet, illetve ezzel a kapcsolatban jelenleg is folyó vizsgálódásokra tértek ki, miszerint Zuglóban az új vezetés mostanában vizsgálja, hogy volt-e a kifizetett összegek, megbízások mögött, amelyek egyikét Tétényi Éva kapta, valódi teljesítmény. Viszont kiderült, hogy Esztergomban is volt Tétényinek akkoriban hasonló megbízása, ami kísértetiesen hasonlít a zuglói feladatkörre, ez azonban még említés szintjén sem szerepel a cikkben. Erről bővebben a már hivatkozott blogon olvashatnak.

Másodszor, akkor egy kis kultúrát is szeretnénk napirendre tűzni, ha már a blog beharangozójában említettük, hogy ezt a terepet is figyelni fogjuk. A hadüzenet megérkezett és ismét a Magyar Nemzet részéről. Tegnap volt ugyanis a Bazilika alapkőletételének 190. évfordulója, aminek az újság egy hosszabb cikket is szentel. Viszont a felszentelés dátumát rosszul közlik, 1856. augusztus 31. helyett augusztus 1-jét írnak. Ha derék emberünk ismerné a sztorit, a Bazilika építésének hosszan elnyúló történetét; tehát egy kicsit is vette volna a fáradtságot, hogy utána nézzen, akkor tudná, hogy augusztus 1-jén még a felszentelési szertartás tárgybeszerzéseinek előkészületénél tartottak csak az illetékesek.

És hogy ez mind miért is fontos, főleg ha az ember ilyen polgári-függetlenségi lap munkatársa? A felszentelés ugyanis akkor történt, amikor még a székesegyház nem volt teljesen befejezett állapotban. 1856-ot írtak, a szabadságharc után 7 évvel, az önkényuralom időszaka; a Habsburgok 1855-ben a pápával konkordátumot kötöttek, abból a célból, hogy az esztergomi érseket a bécsi érsekség alá rendelhessék a birodalmi egység gondolatának hevében. Scitovszky hercegprímás a még építésben lévő Bazilika felszentelési aktusával épp szuverenitását akarta kifejezni, illetve a nemzet közhangulatát a szabadságharc bukása után jobbítani. Az esztergomi érsek ugyanis ekkoriban belekényszerül az ország első számú politikai tényezőjének szerepébe, hiszen nincs nádor, nincsenek betöltve az országos posztok sem.

A válasz viszont elég csattanós, a Bazilika felszentelése, amely a Birodalom legnagyobb temploma lett demonstrálni akarva Magyarország nagyságát az elnyomás időszakában. Kicsit leegyszerűsített képlet, de itt egy merőben erőteljes szimbolikus politikáról van szó, ami egy hosszabb, a kiegyezésig vezető út egyik stációja (Lásd Scitovszky szerepét '67-ben).

Ha Schmitt Pál Jézus szerepét kapta a "nemzeti komédiában", akkor a legutóbbi miniszterelnöki interjúban Orbán Viktor Isten alakját vindikálta magának, illetve érdemelte ki. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor Esztergom melyik biblikus táj e szent mesében?

Előtte nézzük Orbán Viktor nyilatkozatát:

Ő persze most is örülne egy újabb „sikertörténetnek”, csak hát „a helyi viszonyok olyan szerencsétlenül alakultak, hogy a város nem képes a kormányzat partnerévé válni, még az esztergomiak érdekében sem”. Mindenesetre azt kívánja az esztergomi polgároknak, hogy „jussanak egymással dűlőre, és olyan vezetőket válasszanak maguknak, akik partnerként tudnak együttműködni a mindenkori, jelen esetben a polgári kormánnyal”.

A Paradicsom, legalább is a Fidesz regnálása idején az volt az orbáni narratíva szerint. És midőn ezt állítom, hirtelen egy kép elevenedik meg a fejemben; (Tétényi) Éva bűnbe esik, hiszen beleharap a tiltott fa gyümölcsébe, vagyis - lefordítva - a Fidesz fájáról leszakít egy apró narancsot (Meggyes Tamás). Megbocsájthatatlan bűn. A Paradicsom megszűnik, Isten magára hagyja az embereket, hogy sáfárkodjanak a maguk módjára, saját belátásuk szerint - avagy, ahogy Orbán Viktor üzeni: oldjátok meg esztergomiak.

Mi pedig mind bűnösek vagyunk, mind Ádámok, a 32 ezer Ádám városa lettünk, hiszen hagytuk magunkat Éva szeszélyétől vezéreltetve bűnbe esni. Hagyjuk már!

 Bizarr politikai kultúránk újra megvillantotta diszkrét báját. Ezúttal a szigetszentmiklósi ügy kapcsán nyilatkozó oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa tálalásában. A gótikus ház elvileg - ugye?- a demokratikus működés színhelye, gyakorlatilag pedig az alábbi nyilatkozat-félék hangozhatnak el. Országgyűlési pillanatfelvétel:

Tóbiás József szocialista képviselő napirend előtti felszólalásában vetette fel ma a Parlamentben a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatóválasztási ügyét. A politikus arról kérdezte az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsát, hogy lesz-e még értelme a történtek után az igazgatói posztra kiírt pályázatoknak, vagy a szigetszentmiklósi eset már rávilágít az új tendenciákra, miszerint a Fidesz saját ejtőernyőseinek juttatja majd ezeket a pozíciókat.

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony válaszában arra tért ki, hogy az igazgatóválasztás nem egy demokratikus szavazás eredménye, nem a tanárok, szülők és diákok kompetenciája eldönteni, hogy ki alkalmas egy iskola vezetésére, hiszen az egy hosszú mérlegelési folyamat végpontja. Különben is, egyrészt a több száz átvett intézményben végbement igazgató választás közül csak a szigetszentmiklósi középiskola esetében kezdődött el az ellenkezés. Másrészt oktatásért felelős államtitkár létére nincs kapacitása az összes folyó igazgató választás körülményeit ellenőrizni, helyi képviselőire bízza magát ezekben az ügyekben –mondta el Hoffman Rózsa.

Tóbiás József kapott újra szót. Szerinte elvették az önrendelkezés jogát az iskolától, és ez szándékosan történt, egyben rávilágít jövőbeli intézkedéseik irányára, hiszen mindenhol ezt a gyakorlatot fogják majd érvényesíteni. Pedig kell a szuverenitás, hogy a helyi ügyekben a kompetensek döntsenek, azaz a helybeli lakosok, az iskolával kapcsolatos dolgokban pedig az intézmény sorsának alakulásában leginkább érdekelt felek – mondta a képviselő.

Hoffmann Rózsa válaszában egy kis finoman képzett irónia után, miszerint „nehéz lesz válaszolni ilyen magvas gondolatokra”, megerősítette, hogy a tantestületnek és a többi potenciális vélemény-nyilvánító iskolai szervnek csak véleményezési joga van, ami nem köti a döntéshozót, ez pedig egy megfelelően működő gyakorlat, így most a kinevezett új igazgató kap lehetőséget, hogy bizonyítson – zárta le beszédét a képviselő asszony.

Ismerős?

www.stop.hu/belfold/botrany-az-iskolaban-palyazat-nelkul-ultettek-be-az-igazgatot/1021294/ 

http://magyarcitrom.postr.hu/egy-atpolitizalt-orszag

Kedves „batthyányosok”!

Hasonló a kialakult helyzet nálatok, mint ami nálunk a Szent István Gimnáziumban történt. Egy ingerküszöböt átlépő igazgatóválasztás, mely gyökeres változásokat eredményezhet, amiből ugyan senki sem kér, legalábbis a többség a jól ismert úton akar tovább menni, de a fenntartót ez egyelőre nem érdekli.

Ami nem számít, az a szakmaiság, az elért eredmények, miszerint a középiskola a statisztikák szerint az ország legjobbjai között szerepel, illetve a tanárok, diákok, szülők akarata is másodlagos csupán. Erre pedig rárakódik egy jó nagy adag politikai szósz, ami elősegíti, hogy a médiában is eladhatóvá váljon a sztori, illetve hogy súlyt kapjon közéletünk amúgy is túlpolitizált légkörében.

Azért bennem is előhozták az ügy kapcsán olvasott cikkek a „szentistvános” történet élményanyag-rétegeit. Eszembe jutott például a 168 Óra című újság írása a "Viktor, segíts!"tüntetésről. Szent István helyett Széchenyi gimnáziumot írtak a tudósításban, nekik ez teljesen mindegy, hisz a dolog esszenciája náluk ott kezdődik, hogy a Fidesznek valami gyanús dolgát fedezték fel. Tudva levő, hogy tök jó dolog a nyilvánosság, de ha nem sorakozik az ügy mellé a közéleti alaptételek sáncrengetegébe szorult magyar közvélemény, akkor nem lehet elérni semmit. Schmitt-ügyben sikerült ezt megvalósítani, de ti helyben mozogtok, erősen korlátozott a cselekvési potenciálotok; legjobb lenne, ha az iskola, ti belsőleg tudnátok megoldani az ügyet, mert ha túlságosan közszemlére teszitek, csak szétráncigálják az egészet; mindenki kiveszi majd belőle a maga hasznát a politikai életből.

Rossz időpontot választottak amúgy is, mert sokkal fontosabb ebben az országban ekkortájt Tiszaeszlár évfordulója és jelentése, mint a folyó ügyek felemlegetése. De van ennek a múltba révülő szenvedélynek innovatív haszna is, mert közben –legalábbis nagyon úgy tűnik –feltaláltuk az időgépet, de csak azt, amivel a régi időkbe lehet visszamenni és onnan hozni egy kis sarat, hogy a másik arcába dobhassuk (ugye, mert Baráth Zsolt csak úgy tudhatja a tiszaeszlári eset virtigli igazságát, ha visszautazott 1882-be).

Itt van a mi esztergomi példánk, kedves Szigetszentmiklós. Majd évek múlva lesz igazságszolgáltatás, kiderül, hogy nektek van igazatok; jó ügy mellett álltatok ki. Azt viszont tanuljátok meg, hogy ne engedjétek túlzottan elfajulni a helyzetet. Lehet, idővel be kell látnotok, hogy sok tekintetben majd engednetek kell, mert ez egy ilyen hely. A „kissantalok” országa vagyunk, akik számára csak egy igazság létezik, a többi vélemény, álláspont mind valami konspiráció, karaktergyilkos kísérlet eredménye, főleg ha meghallja a politika közeledését és veszélyeztetve érzi saját beállítódottságának feltételezett igazát. A hatalom az ő oldalukon van, és ezzel számolnotok kell.

Nálunk tömeges tanárelbocsájtások voltak, utána nem volt visszaút... Végül az intézményt beolvasztották egy összevont iskolai keretbe, miközben rengeteg tanuló elhagyta a foszladozó alma matert. Itt és itt tudtok bővebben is olvasni az esztergomi eseményekről.

A legjobbakat kívánom.

Üdvözlet Esztergomból!

"Létezhet-e ellenzéki összefogás Esztergomon kívül máshol is? Ez a kérdés foglalkoztatja ma azokat a zuglóiakat, akik méltánytalannak érzik, ha az önkormányzatuk kétkézzel szórja a közpénzt, ezzel együtt újabb sarcokkal nyúzna le több bőrt róluk, és ha szólni, kérdezni mernek akkor az alpolgármester elküldi a picsába őket."

"Repkednek a milliók, a kérdezősködő választókat, civileket meg Rozgonyi alpolgármester hazugozza és szájkaratézza a faszbúkon, ( március 2.-i, Zugló bora c. bejegyzés alatt, nézzétek meg, igazi stílusparódia) mert nem jutott még el az egybites felismerésig, hogy azokat baszogatja, akik jóvoltából négy évig ácsoroghat az íncsiklandó közpénzzel teli moslékosdézsa körül. "

Bővebben itt olvasható.

Ajánlás:

Bejó Gábor virtuális unszolására, illetve a Parlamentben történő eszkalálódó szimbolikus politikai ankét hatására (ti. Tiszaeszlár évfordulója). Előlegben még annyit, hogy én mindenki józan belátására bízom, hogy mit gondol, miért nem ő lett ismét az igazgató. Tények viszont vannak, azaz megváltozott körülmények; egyszerűen más a háttér, nem a városi képviselő testület választott igazgatót, hanem egy külső szerv... Így kevésbé tudtak közrejátszani a személyes benyomások, az érzelmekkel túlzsúfolt véleményezések. Szerintem az egykori győztes és most vesztes pályázat az egybevetés után szinte ugyanaz... Csupán a körülmények változtak meg, csak ismételni tudom magam...

Kurnász László 2008-ban a Szent István Gimnázium igazgatói posztjára beadott győztes pályázatára érkezett értékelésekből:

Osztályfőnöki Munkaközösség

„Kurnász László pályázatát megismerve azt gondoljuk, hogy az abból sugárzó, időnként túlzónak tűnő magabiztosság és bátorság a jelölt alapvető tapasztalatlanságából fakad. Visszatetszést keltő az a kijelentése ,hogy nyolc éves - nem gimnáziumi - tanári gyakorlata alapján, vezetői gyakorlat nélkül, megkérdőjelezhetetlenül alkalmasnak tartja magát a Szent István Gimnázium vezetésére. A pályázatból hiányoljuk a helyzetelemzést és az erre épülő konkrét vezetői programot, céljai általánosak, felszínesek. Az iskola bemutatásából úgy tűnik, mintha az iskola csak az épületet jelentené és nem egy egységes nevelési és oktatási elvek alapján működő intézményt.”

Természettudományok Munkaközössége

„Kurnász László pályázata nem tartalmazza az iskolában folyó nevelő-oktató munka részletes helyzetelemzését. Az iskola bemutatása fejezet az épületet mutatja be, nem az intézmény eddigi eredményeit taglalja. Ezen hiányosság nem magyarázható külsős pályázó mivoltával, hiszen az itt folyó munkát elemző adatok mindenki számára elérhetők. „

A mostani vesztes pályázat elemzése (esetleges hasonlóságokra érdemes figyelni):

Nem tér ki a pályázatban eredményekről, a tanárok és diákok kiemelkedő teljesítményéről, esetleg a tanulók versenyeken elért sikereiről, amelyek valóban mutatnák az elit jelleget.

Szóval, valahogy továbbra sem áll össze a fejemben egy kép arról a kifejezésről, hogy elit iskola, sőt az egész pályázatnak olyan szaga van, mintha egyik délután egy kávé mellett írták volna meg néhány óra leforgása alatt.

A hétköznapi közbeszédből olykor még kihallatszik a Szent István Gimnázium neve, de már tompuló éllel; kevésbé a politikai hangulat egyik mellékvágányaként szerepel. Ennek az írásnak sem az a célja, hogy újra politikai zöngét kapjon az iskola-összevonás, inkább egyfajta szubjektív reflektálás a továbbgördülő iskolai életre; aktuálisan Kurnász László pályázatára kitérve. Személy szerint prioritásként pedig az a kérdés foglalkoztat, vajon mit jelent az a kifejezés, hogy elit iskola.

Kurnász László elbeszélése meglehetősen pozitív képet fest; perspektíváját a realitások és a tervezetek szövevényes hálózata veszi körül. Általában melegséggel beszél a munkájáról, hiszen számára a tanári lét, ahogy ezt írásából is kiolvashatjuk, egy gyerekközpontú, kétoldali viszonyrendszerű és vaskosan empátiát igénylő nevelői szakma.

Megtudjuk, hogy tizenkét éve dolgozik már a pályán, ez idő alatt sokat tapasztalt, sok értéket adott át a diákoknak, és igyekezett mindig segíteni nekik. Munkája során mindig megértéssel viszonyult a diákönkormányzat tevékenységhez, eközben lehetőségeihez képest próbálta kéréseiket is figyelembe venni. Mint leírja, nála elsődleges szempontként mindig a gyermek érdeke merül fel. Ezzel egybevágóan az iskola szerepét abban jelöli meg, hogy a diákok a lehető legjobb és legeredményesebb felkészülést kaphassák.

Leírja, hogy munkája során mindhárom iskolatípusban megfordult eddig (ti. általános iskola, gimnázium és szakközépiskola), és a jelenlegi iskolai kereteket is már másfél éve működteti, ezért a tapasztalati előny mindenképpen az ő oldalán van.

Ennél a pontnál kezdtem megérteni, hogy a pályázat további részeiben miről fogok olvasni; Kurnász úrnak érveket kell gyűjtenie, illetve megvalósult eredményeket felmutatnia a választóbizottságnak. Ebből kifolyólag viszont – feltételeztem – adós marad a súlyosabb hiányosságok ismertetésével, hiszen ezt csak úgy prezentálhatná, mint saját hibáinak, elmaradásainak egyvelegét; teszem azt az iskola létrejöttének suta körülményeit. Azonban azt is látnunk kell, hogy a felejtés és bizonyos dolgok elhallgatása is egy narratíva fontos aspektusai közé tartoznak; viszont annál többet elárulhatnak létrehozójáról.

Helyzetelemzéssel folytatódik a munka, ahol felsorolja az igazgató az apróbb hiányosságokat, és bemutatja a működése során elért eredményeket.

Utóbbiakat érdemes felsorolni, hiszen fontos mutatói az elmúlt két év igazgatói tevékenységének. Kiemeli az eredmények között a gimnázium átköltöztetését a főépületbe, bár megjegyzem, hogy ez az akkori fenntartótól függött (ezt már Kurnász úr 2008-as pályázata alkalmával a DÖK is megemlítette), illetve az összes középiskolai osztály elhelyezését a főépületbe; a balatonszepezdi tábor fejlesztésének beindítását; a kötelező iskolai dokumentumok elkészítését, és továbbfejlesztését; iskolai hagyományok kialakítását, és folytatását; bekapcsolódást a város mindennapi kulturális életébe; az új iskola szimbólumainak megteremtését és az általános iskolában ismét két első osztály indítását.

Írásának következő nagyobb egysége a közösséggel foglalkozik, szól a technikai személyzet, a tanári kar, diákság és a szülők szerepéről is. A rész elolvasás után egy meglehetősen pozitív képet kapunk a közösség tagjairól; hiszen mindenki hozzáteszi a maga részét a zökkenőmentesen folyó munkához. A technikai személyzet biztosítja a mindennapi élet gördülékenységét. A tanári kart összevonták, így vannak áttanító tanárok is, de a térbeli eltolódást a rugalmas órarenddel és a pozitív pedagógusi hozzáállással sikerült korrigálni; a pedagógusok nagyrészt összeszoktak, az új kollégák beilleszkedése sikeres volt. A tanév végén már közös ünnepi ebédet is tartottak, ahová a volt tanárokat is meghívták.

A szülők szerepével kapcsolatban fontosnak tartja, hogy véleményezzenek, legyenek aktív szereplői az intézmény életének; egyúttal a cél egy család-, és gyermekbarát iskolai közeg kialakítása, amihez szükség van olyan alkalmakra, mikor a szülők találkozhatnak az iskolával.

A közösség legnagyobb összetevője a diákság, de róluk csak kevés információt kaphatunk a tanár úr értekezéséből (csupán az elhelyezésükről ír néhány gondolatot). Ez azért is meglepő, mivel éppen a gyerekek fontosságát emelte ki a munkája elején. Szóval hol rejtőzködik a diákok közössége? Esetleg ki kell találni újra? Hiszen az szinte biztosra vehető, hogy minden iskolában egyenként még létezett egy összegyúrt közösség. E szempontból fontos eszköz lenne egy iskolaújság és rádió elindítása, ahogy ezt az igazgató úr is megemlíti. Az utóbbi időben többször is próbálkozott ezek valóra váltásával, de megakadtak a kezdeményezései; méghozzá a „megfelelően elkötelezett tanári kar” hiánya miatt, ahogy írja.

Esetleg ezen a helyen az előzményekről is lehetett volna pár szót ejteni; például, hogy a Szent Istvánnak volt mindkét médiumból, de valamilyen oknál fogva megszűntek. Az iskolaújságnak pedig még internetes változata is létezett, ami a mai napig elérhető a korábbi szerkesztők akaratából, akik mementóként hagyták azt az utókorra.

A jövő szempontjából nagyon értékesnek tartja, hogy az iskolának legyen egy megállapított profilja, mely elsősorban alkalmas, hogy a diákokat az iskola felé irányítsa; hiszen elmondása szerint érdemes ide jelentkezni. Ehhez pedig legmegfelelőbb, hogy jól hasznosítható tudással vértezze fel az ide járó gyerekeket; olyan ismereti anyagot és felhasználható tudást nyújtson számukra, mellyel könnyen és gyorsan el tudnak majd helyezkedni, vagyis a keresleti mezőt preferálja. A pályázat elolvasása után erről is egy koherens képet kaphatunk (természettudományok előnyben részesítése, legkeresettebb, legjobban megfizetett lehetőségekre esély, Richter támogatás- munkaerőpiac kívánalmainak megfelelő, de erőteljes humán műveltséggel párosulva). Ez a rész a legkidolgozottabb, szerintem érdemes elolvasni. A felvázolt irányok pragmatikus koncepcióra vallanak.

A pályázat végszava:

„Mindezen célok eléréséhez szeretném megnyerni a Szülői Szervezetet és a Diákönkormányzatot is. Ezen lehetőségek csak irányok, amerre elmozdulni lehet. Ha az iskolai közösség partner ebben, akkor közösen meg tudjuk valósítani ezeket, vagy más elképzeléseket. Sajnos, egy nagy probléma is felmerül: ez jelentős többletmunkát igényel a tanári kartól és alkalmazotti közösségtől egyaránt. Ezt sokan nem szívesen vállalják föl.”

Számomra a befejezés kicsit disszonáns; az olvasottak alapján azt hittem, hogy már megvalósult egy erőteljesebb együttműködés a közösség tagjai között, de az utolsó gondolat inkább csak ennek óhaját fogalmazza meg. Összességében az állapítható meg, hogy morzsákat kapunk egy iskola életéből; a tanár úr megemlít dolgokat, majd újabb bekezdést indít el, anélkül, hogy mélyebben kifejtené az elindított szálat; ezalól kivétel az iskola (szak)képzési távlatainak ismertetése, melyről bővebben ír. Ezenkívül nem elég árnyalt a kép, nincsen szó a középiskola szerepéről az intézményi egyvelegben. Úgy tűnik, mintha a gimnáziumi rész sorvadásnak indult volna, és nem is lenne igény a feltámasztására (csak egy osztály indult).

Nem tér ki a pályázatban eredményekről, a tanárok és diákok kiemelkedő teljesítményéről, esetleg a tanulók versenyeken elért sikereiről, amelyek valóban mutatnák az elit jelleget.

Szóval, valahogy továbbra sem áll össze a fejemben egy kép arról a kifejezésről, hogy elit iskola, sőt az egész pályázatnak olyan szaga van, mintha egyik délután egy kávé mellett írták volna meg néhány óra leforgása alatt.

Isépy Gábor a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola új igazgatója – jelentjük alássan. Aki személyes benyomások útján akarja megismerni az új intézményvezetőt, annak ajánlok két hosszabb írást itt és itt.

A „szentistvángimnázium” saga újabb keretek közé kerül tehát. Az, hogy ez pozitív, esetleg negatív befolyással lesz-e majd az iskola életére, még nem lehet tudni. Van-e egyáltalán reális esélye, hogy újra önálló intézményként üzemeljen a patinás középiskola? Referenciapontként egyelőre csak a pályázati anyag szolgálhat, ebben azonban ilyen irányú feltételezés nem szerepel.

Amiért érdemes egy post erejéig visszatérni az ügyre, az az összevonási cselekmény eredője, vagyis az iskola átköltöztetése körül kialakult hercehurca. Kicsit bűzlik az egész, főleg ahogy politikát csináltak belőle. Viszont én ettől a felzúdulástól eredeztetem az idáig tartó egész folyamat-sorozatot, ahogy Esztergomban kialakult a mai patthelyzet. Hisz kiforrott egy helyi alternatív nyilvánosság, a szeretgom.hu, ami segítségével tájékoztatni lehetett az érdeklődőket, és a csak egy oldalról informáltakat, illetve ekkortól kezdődött a helyi ügyek fontosságának felülkerekedése is a közéleti pártpolitikai viszálykodás helyett, mivel az iskola körüli bonyodalom az értékek mentén artikulálódott. Ekkor jöhettünk rá sokan, hogy csak magunk vagyunk, nem számolhatunk a nagypolitika segítségével sem jobbról, sem balról; és ez a mai napig tartó folyamat.

Ha akad is jóindulat, kapacitás egyik vagy másik oldal részéről az esztergomi ügyek felkarolására, az esetleg arra elég, hogy a közvéleményben ideig-óráig megforduljon a dolog.

Erre jó példa Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter levele Meggyes Tamásnak, hogy tájékoztassa őt az iskola ügyének alakulásáról, ugye nem történt semmi; illetve Orbán Viktor esztergomi megjelenése egy egyházi konferencián, az ún. „Viktor, segíts!” tüntetés, és  ugye akkor sem történt semmi. Mindkét esetet úgy terelték be a közbeszédbe, mintha annak valami nagypolitikai dimenziója lenne; sokan tetszettek kommunistázni, illetve "jobbikozni". Nem erről volt szó, csupán egy iskola belső életének megbontásáról.

Talán elhihető, hogy most sem fog történni semmi. Főleg a népszavazás érdektelensége, és a kormány újabb Esztergomot sújtó intézkedései miatt. Másra terelődik a hangsúly, lassan pedig már senkit nem fog érdekelni, hiszen elballagnak azok a diákok, akik még részesei voltak a történteknek, az ő kikerülésükkel pedig szüleik is érdektelenné válnak az iskola ügyében. Természetesen az elbocsájtott tanárok elégtételt kaphatnak idővel, ahogy ez már első fokon meg is történt, de a helyzet már megváltoztathatatlan.

Április 2-án Esztergomban a helyi hulladékszállítással foglalkozó cég, az Eszköz Kft. székhelyénél rendeztek demonstrációt, amelyen mintegy 40-50 szimpatizáns vett részt. A tüntetés főszervezője Kovács Géza, az egyik városi lokálpatrióta irányultságú lap főszerkesztője volt. A felszólalók elsősorban a március 25-i népszavazás eredményéről és körülményeiről, illetve az érvénytelenség miatt a továbblépés lehetőségeiről mondták el véleményüket, felvázolva az esetleges alternatívákat, célkeresztben a polgári engedetlenség akciójának meghirdetésével.

Kovács Géza beszéde elején röviden ismertette a népszavazás eredményeit, megköszönve a részvételt annak a 8123 főnek, aki élt választójogával és elment szavazni. Válaszolt Steindl Balázs, a helyi Fidesz frakcióvezetőjének azon felvetésére, miszerint a nem szavazó 16000 ember a jobboldali pártot támogatná; ezt egyszerű csúsztatásnak, hazugságnak nevezte.

A népszavazás eredménye szerinte mindenképpen kényszerítő erő kell, hogy legyen, hiszen az igenek elsöprő győzelmével ért véget.  Analógiaként hozta fel azt az esztergomi példát, mikor 2008-ban a helyi Fidesz kezdeményezésére Meggyes Tamás, az akkori polgármester városfejlesztési koncepciója, az ún. Gyarapodás Programja gyorsításáról kérdezték a választókat. Az eredmények kísértetiesen hasonlítottak a mostaniakhoz, hiszen többségben voltak az igenek, de a részvételi arány szintén 50% alatt volt.  Meggyes Tamás viszont feljogosítva érezte magát, hogy koncepciója győzelmét hirdesse, sőt ígéretet is tett, hogy látva a részvételi adatokat, az 50% elérésének esélytelenségét, a Parlamentben kezdeményezni fogja, hogy 25%-ra szállítsák le az érvényességi küszöböt- mondta el Kovács Géza.

Ebből kifolyólag beszélt az esztergomi patthelyzetről, a képviselőtestület és a polgármesternő, Tétényi Éva kapcsolatáról, összeférhetetlenségéről. Kiemelte a polgármester párton kívüliségét, illetve ezzel összefüggésben a lokális politika pártok felettiségét; mind elmondta, akármennyire próbálja a Fidesz azt a képet továbbadni a közvéleménybe, hogy Tétényi Éva a baloldal embere, nem erről van szó. A lényeg a helyi ügyeken van, amelyek nem pártpolitikai sasszék. Tétényi Éva személyében végre a lokális politika fontossága, az emberek akarata kerülhet terítékre a városban az országos pártpolitikai viszálykodás leképződése helyett.  „Végre van egy tisztességes polgármesterünk, össze kell fognunk, mögé kell állnunk”- jegyezte meg Kovács Géza.

A demonstráció folytatásaként a Józsefvárosi Lokálpatrióta Kör egyik képviselője szólalt fel. Többek között beszélt az esztergomi referendum kapcsán a józsefvárosi népszavazásról, amelyen három, a hajléktalanokat érintő kérdésben nyilváníthattak véleményt a kerületben lakók. A jogosultak csupán egy hatoda jelent meg, de az igenek száma 80% körül mozgott. Kocsis Máté, a fideszes színeket képviselő polgármester azonban kommunikációjában sikeresnek minősítette az elért eredményeket, később pedig a referendum elemeit a szavazás végeredményének megfelelően be is vezették a kerületben.

Elmondta, hogy nagyon érdekesnek találja, hogy Budapesttől északabbra, Esztergomban az érvénytelen népszavazást már sikertelennek könyvelik el. Ő is beszélt a helyi ügyek, a lokális politika elsődlegességéről, mint mondta „ezek a kérdések a szorosabban vett hétköznapjainkat érintik, nagyobb hatással vannak ránk a mindennapokban. Schmitt Pál is fontos, de a helyi ügyek jobban érdeklik az embereket, a városok lakóit”. Megjegyezte azt is, ha a képviselők nem az emberek érdekében cselekednek, a polgároknak joguk van őket felkeresni, esetlegesen fellépni velük szemben. Kiemelte még, hogy alulról lehet a rendszert is megfogni esetlegesen, ezért a közvéleménynek Esztergomra kellene figyelnie, hiszen itt elindult valami, folytonos az alternatíva-, a megoldáskeresés.

Ezután Kovács Géza vette vissza a szót. Kiemelte, hogy a népszavazás kapcsán az ország Esztergomra figyelt, itt lehetett volna látni, hogy a választói közömbösség legyőzhető bizonyos keretek között. A népszavazás után sok fórumon olvasta, hogy számon kérik az esztergomiakon az érdektelenséget. Erre válaszul elmondta, hogy több dolog vezetett a népszavazás eredménytelenségéhez. „Hiszen, ha megnézzük a részvételi követelményt, már akkor láthatjuk, hogy ez egy halálra ítélt referendum volt. Lehetetlen volt elérni az 50%-ot”. Tiszteli a kampányolókat, akik belekezdtek, de megjegyezte azt is, hogy túl jóindulatú iránya volt az egész szervezkedésnek; jóindulattal pedig Esztergomban nem lehet nyerni. Megpróbálták úgy elérni céljaikat a rendezők, hogy nem vittek bele személyeskedést, gondolták így több embert megnyerhetnek a szavazásra. De ez nem jó stratégia volt, mert igenis kell a személyeskedés, rá kell mutatni a volt polgármester és jelenleg is fideszes országgyűlési képviselő, Meggyes Tamás piszkos ügyeire. Tudatosítani kellett volna az emberekben, hogy ki áll a jó, és ki áll a rossz oldalon –mondta el Kovács Géza.

Amatőrség volt azt gondolni, hogy ezek az empatikus eszközök célra fognak vezetni, hiszen az ellentábor, a helyi Fideszhez közeli szekértolók, mint például a Hídlap nevezetű havi kiadvány publicisztikájában, erőteljes agitációjában, sőt néhol a valóságtól elrugaszkodott tényközlésében legyűrte a másik oldal szócsövét, a teljesen apolitikus Szerda című hetilapot. Másrészről sok volt a kérdés. 11 kérdés helyett lehetett volna 4-5 fontosabb dolgot kiemelni, és ezekről megkérdezni a lakosságot, többek között ezt szorgalmazta Tétényi Éva is- mondta el Kovács Géza.

Beszédének befejező aktusaként a polgári engedetlenségéről beszélt, hiszen a népszavazás sikertelensége után ezen lépcsőfok meglépése következhet.  „8000 szavazat nem veszhet kárba. Oda kell mennünk a jövő pénteken esedékes képviselő-testületi ülésre és nyomatékot kell adnunk követeléseinknek, természetesen mindezt erőszakmentesen”. – mondta Kovács Géza. 

Esztergomban a március 25-én tartott, a városi közszolgáltatásokat érintő népszavazás érvénytelen lett, mivel a választásra jogosultak csak kicsit több, mint egy harmada jelent meg az érvényességi 50%-os részvételi küszöbhöz képest.